Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1927-1928

1927.09.22. 2. ülés

256 Hivatalos Közlöny 17. sz, bír különös tehetséggel, vagy fordítva, a fenti c) pont biztosítani kívánja azt, hogy­ha a tanulmányi előmenetele az egyik cso­portban különösen kiváló, s a másikban nem jeles, de legalább általános jó, ösztön­díjban mégis részesíthető legyen. Az a) alatti feltétel igazolására vonatkozó hatósági bizonyítványt a középiskola igaz­gatója, illetve az illető egyetemi kar dé­kánja (főiskola igazgatója) hivatalból szer­zik be. 7. §. A középiskolai tanulóval a felső kereske­delmi iskolai és a tanítóképző-intézeti ta­nuló egyenlő szempont alá esik. Középiskolai tanuló csak akkor részesít­hető ösztöndíjban, ha legalább a VI. osz­tályt elvégezte. Ha azonban rendkívüli szel­lemi képességgel bír, s annak megfelelő je­les előmenetelt mutat fel, a 6. §-ban meg­szabott többi feltételek mellett kivételesen az V. és VI. osztályban is részesíthető ösztöndíjban, ha különben az a veszély fe­nyeget, hogy a szülő szegénysége követ­keztében tanulmányait abbahagyni volna kénytelen. A VI. középiskolai osztály el­végzése előtt azonban ösztöndíj csak a leg­ritkább kivételként adományozható. 8. §. Ha a 6. és 7. §-ban meghatározott feltéte­lek fennforgása mellett valamennyi érde­mes tanulónak ösztöndíj nem adományoz­ható, előnyben azokat kell részesíteni: a) akik erkölcsi magaviseletük és tanul­mányi előmenetelük alapján érdemesebbek; b) akiknek szülője oly hivatalos állomás­helyen teljesít szolgálatot, illetőleg oly helyen lakik, ahol az ösztöndíj céljainak megfelelő közép-, illetőleg felsőbb taninté­zet nincs; c) akik, mint közszolgálati alkalmazottak hadi- és egyéb árvái, nem rendelkeznek neveltetésükhöz kellő anyagi erővel; d) akiknek, valamint szüleiknek vagyoni helyzete kedvezőtlenebb; e) akiknek szülei kívülük több gyermeket nevelnek fel; f) akiknek atyja vagy legközelebbi hozzá­tartozója — akitől eltartása függ — harc­téri szolgálata folytán rokkantság által munkaképességében lényegesen kárt szen­vedett. Az erkölcsi magaviselet elbírálásánál a gyermeknek és szülőinek nemzethűsége is figyelembeveendő. A tanulmányi előmene­tel elbírálásánál pedig a főszempontnak annak kell lennie, hogy a különösen tehet­séges gyermekeknek az értelmiségi pályákra való kinevelése biztosíttassák és ezáltal az anyagi helyzetnek befolyása az értelmiség kiválasztására csökkentessék (a) pont). A b), d) és c) pontokban felsorolt feltétel­iek igazolása a 6. §-ban előírt hatósági nyi­latkozat által történik. A c) és f) pontokban felsorolt tények iga­zolása az e célra kiállított és hadiárva, illetőleg rokkantsági ellátást biztosító ok­mányok („Egyéni lap“) útján történik. 9. §. A törvénycikk 6. §-a szerint az ösztöndíj élvezete kiterjed az egész tanulmányi időre a középiskolai tanári oklevélnek rendes idő- ban való megszerzéséig, más pályára készü­lőknél addig, míg a doktori oklevelet, illetve a tanulmányokat befejező más ok­levelet a rendes időben megszerzik. Azt, hogy ezen az időponton túl kivéte­lesen hányán és mely feltételek mellett hagyhatók meg, külön rendelet fogja sza­bályozni. 10. §. Egyidőben két ösztöndíjat senki sem él­vezhet. Ez különösen vonatkozik a külföldi tanulmányokra szóló állami és nem állami ösztöndíjak élvezőire, amely ösztöndíjak élvezésének tartamára az ezen törvénycikk alapján élvezett ösztöndíjat meg kell szün­tetni. Az ösztöndíj a családi pótlék élvezé­sét nem érinti. Az ösztöndíj adományozásának nem aka­dálya, hogy az ösztöndíjas a budapesti Eöt- vös-Kollégiumnak tagja, vagy valamely más internátusbán kap állami, vagy nem állami pénzből ingyenes lakást, esetleg tel­jes ellátást. Ily esetben az Eötvös-Kollé- giumban, vagy más internátusbán kapott

Next

/
Thumbnails
Contents