Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1926-1927

1926.12.09. 11. ülés

8. / Szőts Ernő igazgatót, 9. / Tomcsányi István m. kir. póstafőmérnököt, IC./ Tomits Iván dr. m. kir. póstafőmérnököt, 11./ Vájná Pál századost. A r. tanács a kért hozzájárulást megadja. 8./ Újév alkalmával a műegyetem tanácsa nevében a szokásos módon kifogom fejezni üdv­kivánatainkat a Kormányzó Ur Ű Főméltóságánál, József kir. herceg őfenségénél, továbbá a Minisz­terelnök úrnál, a péníügy, a kultusz és a keres­kedelemügyi miniszter' úrnálXv&lamint állam­titkárainknál. Tudomásul szolyál. 9./ Előadja, hogy a mai ülésen kell meg­állapítani a folyó félévi előadások befejezésé­nek napját. A rektori tanács úgy határoz, hogy a folyó tanév I. felében az előadások december 21.-én, kedden fejeződnek be. A leckelátogatás bizonyításának idejéül pedig december 18.,20. és 21.-ét tűzi ki azzal, hogy szerkesztésekkel kapcsolatos tárgyakból a tanár urak 1927. január 23.-áig láttamozhatják az indexeket. Ezzel kapcsolatban elnök megjegyzi, hogy azoknak a hallgatóknak, akiknek tandíjmentesség - vagy a vagyontalan köztisztviselők;- özvegyek,- vagy menekültek gyermekei, valamint a vagyontalan árvák részére kilátásba helyezett 50 %-os tandíjkedvez­mény .vagy ösztöndíj engedélyezése céljából az előirt tanulmányi előmenetelt ki kell mutatni,te­hát kollokválni kell, a rektori hivatal egy-egy g. kollokviumi eredmény bejegyzésére szolgáló űrla­pot ad, amellyel az illetők a kollokvium időpont­jának kitűzése végett jelentkeznek, a tanár urak-

Next

/
Thumbnails
Contents