Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1919-1920

1920.07.21. 42. ülés

lozásával megüresedett állattani tanszék illetmé­nyei egy második mezőgazdasági chemiai, nevezete­sen az élelmiszer chemiai és technológiai tanszék felállítására fordittassanak, és hogy ezzel egyi­dejűleg a meglévő mezőgazdasági chemiai tanszék neve ^mezőgazdasági-chemiai és technológiai" le­gyen. 'Ezt a javaslatot mely a tanszékek programm- jára nemkülönben a meghívandó előadók által ellá­tandó tárgyakra i-s kiterjed, az osztály a f. hó 12.-én tartott ülésében egész terjedelmében magáévá tet­goJ^-UAj (V'M'AxVb te, és egyben azt is kimondta, hogy^ addig a mig-as- új tan a gró k végleges helyiségeket nem kaphat - a mi­ről azonban sürgősen gondoskodni-kell - a chemiai pavilonnak ama helyiségeiben helyezkedhetik el, a melyek a közgazdasági szemináriumnak kitelepítésé­vel fognak fölszabadulni.^ Kérni fogja a Tanácsot, hogy ezt a javas­latot határozattá emelni s egyben a minisztériumtól arra is felhatalmazást kérni szíveskedjék, hogy az új tanszék felállítása alkalmával az annak betölté­sére vonatkozó javaslatot is elkészíthesse. Helyeslő tudomásul szol Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. K. in. f. e.i.rektor, e/lnök. titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents