Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1919-1920
1920.02.28. 20. ülés
seit reájegyezni. Az igazolásnak ez a módja szükség esetén egyéb okmányok hiányában elfogadható. 3./ Kimondja még a rektori tanács azt i8,hogy ezentúl, akik katonai tanulmányi kedvezményre nem jogosultak, semmi féle szabályzatilag előirt colloquium vagy vizlga alól nem menthetők fel. /: Mindezekről a dékáhok értesitendők.:/ V, 2./ Elnök jelenti továbbá, hogy tekintettel arra, hogy a mostani, agy egész tanévet számi tó póttanfolyam tandija is két félévitandíjnak felel meg, saját hatáskörében intézkedni fog az i- ránt, hogy a hallgatók által fizetendő közjótékonysági dij is kétszeresére emeltessék. Helyeslő tudomásul szolgál. ^ 3./ Néhai dr. Mmndello Gyula felesége és anyja, özv. líandello Károlyné, a megboldogult óhajához képest a megboldogult tulajdonát képező és mintoj^o jvvaS egy 3.000 kötetből álló könyvtárt(a műegyetemnek ajánlották fel azzal a kikötéssel, hogy ez a könyvtár dr. Mandello Gyula adományaként külön kezeltessék és mindenkor, tehát a tervezett új közgazdasági fakultás felállítása esetén is, a József-műegyetem tulajdonaként őriztessék. Elnök felhatalmazást kér a tanácstól arra, hogy a nagylelkű és kegyeletes adományt a műegyetem Tanácsa névében hálás köszönettel elfogadhassa.251./ 920. Dr. Rados Gusztáv a közgazdasági osztály nevében kéri a rektort, hogy az ideiglenesen a che- miai pavillonba elhelyezett közgazdasági szemináriumnak - a hova a Mandello-fále könyvtár is tartozni fogv