Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1918-1919
1918.11.16. 9. ülés
Tekintetes vegyészmérnöki osztály! A háborús leszerelés és a hadsereg létszámának várható csökkentése folytán igen sok olyan anyag fog a katonai intézmények részéről felszabadulni, ami a főiskolai laboratóriumok felszerelésére, vagy a meglevőknek kiegészítésére alkalmas lesz. Részben a háború alatt másrészt pedig már régebben is a hadsereg számos mechanikai elektrotechnikai és chemiai laboratóriumot létesített, amelyek igen nagy összegekkel dotáltattak és dúsan van felszerelve. Iparkodnunk kell, hogy a minket quotaszerűen megillető részt minél előbb bifctositsuk, illetőleg, hogy az erre igénybejelentésünkkel el ne késsünk. Ez okból azzal a tisztelettel teljes javaslattal járulok az osztály elé, méltóztassék elhatározni, hogy a rektori tanács útján a minisztériumhoz felterjesztéssel éljünk, amelyben az előbb mondottakra a minisztérium figyelmét nyomatékosan felhivjuk és kérjük, hogy az illetékes faktorok útján a műegyetemnek ezen igényét jelentse be, illetőleg ennek keresztülviteléhez nyújtson segédkezet. Ami az igényelt felszerelé°i tárgyakat illeti, tájékozásul megjegyezzük, hogy nem- csfck tisztán chemiai, hanem a műegyetem többi osztályát érdeklő fel- szerelési tárgyak é* műszerek átengedését is kérjük. Amennyiben a minisztérium ezen kívánságunkat támogatni hajlandó, készek vagyunk rövid úton, közelebbről megnevezni mindama készülékeket és felszerelési tárgyakat, amelyeket használhatunk,illetőleg amelyekre igényt tartunk. Indítványom bővebb indokolása felesleges, hiszen köztudomású, hogy szerénydotációnk új beszerzésekre, a meglevők kiegészítésére, sőt azok karbantartására sem elegendők. Budapest, 1918. október hó 19. Dr. Szarvasy Imre s. k.