Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1918-1919
1918.10.21. 5. ülés
szerint az I. szigorlat letevésére megállapított évfolyam utáni tanévben kezdődik, mint rendes hallgatók nem iratkozhatnak be. Ez az új rendelkezés különösen most, < < • ' a háborús viszonyok miatt, nagyszámú hallgató* “ t ságnak tenné lehetetlenné a beiratkozást, minél0 o * n - * fogva -ezzel az üggyel foglakozni kell. A dékánok előadják, hogy az idén egyrészt a kivételes háborús viszonyokra való te* • kintettel, másrészt pedig, mert a tanév kezde© \ o » ' tének eltolódása miatt még nemvoltak megtarthaV •» - tók a beiratásokat megelőző szigorlatok, kény* v. ' telenek voltak a szabályzattól eltérni és a '-V szóban forgó hallgatókat is felvenni. A rektori tanács tudomásul ve- vOt <*. VvO/vüdn szi ets eljárást, mely a tanácsnak is bejelentendő lesz. l/ 3./ A vallás- és közoktatásügyi minsztér úr megküldvén azt az 4-d e esat-edt körrendeletét, amelyet a m. kir. honvédelmi miniszter úr 21.500.-eln./lS18. sz.a. a katona-hallgatók f. tanévre vonatkozó tanulmányi szabadsága 'Jgyében bocsátott ki - a beiratkozásokra vonatkozó álta- lános utasítások mellett közli,hogy a nyári«tervbevett pótszemeszter megtartása tekintetében külön fog intézkedni. Tekintve, hogy a műegyetem tanácsának <* i a folyó évben tett tapasztalatok alapján az volt a megfontolt álláspontja, hogy nyáron ezentúl ne ' , I ’ 7 tartassanak pótszemeszterek,kívánatosnak tartja*