Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918
1918.01.15. 13. ülés
önként értődik, hogy a hol ilyen külön elbírálás szüksége nem forog fenn, ott a dékán a beiratkozást közvetlenül saját hatáskörében vég- \ zi el, - ' < 3. / Az 1. és Z. pontban foglalt kedvezmények valamennyi évfolyamra alkalmazhatók, kivéve azokat, a kik még egyáltalán nem voltak műegyetemi hallgatók. Az első évfolyamnak tantárgyai ugyanis annyira alapvetők és nélkülözhetetlenek, hogy ezeknek megröviditése a további tanulmányokban való előre haladást a legnagyobb mértékben és állandóan megkárosítaná. Ezeknek tanulmányi so-rrendje sem változtatható meg a nélkül, hogy a további tanulmányok sikerét ne veszélyeztetné. Az esetben pedig ha az első évfolyamra nézve a parallel kurzusokkal akarnók megoldani a kérdést, akkor ezekre nézve a továbbiakban ugyanazokba a nehézségekbe ütköznénk, melyeket a fe-ladat második megoldási módjának célszerűtlensége mellett már felemlítettünk. Bármennyire is (méltányoljuk tehát azokat az intenciókat, melyek arra az eredményre vezettek, hogy a főiskolába még egyáltalán be nem iratkozottakra nézve is ez a szabadságolási kedvezmény megadassák, a vegyészmérnöki osztály sajátos tanulmány r-endjébe ezen kivételes se- mesterek keretébe beilleszthetőknek nem minősítjük. 4. / Az 1. és 2. pont sikeres megoldásához elkerülhetetlenül szükséges, elegendő számú segéderő engedélyezése, ezeknek kellő diiia zása és egyes nélkülözhetetlen, de hadiszolgálatot teljesítő segéd/ erőnek katonailag Budapestre való kirendelése. Amennyiben ez elfo- gadtatik az illetékes tanároktól ezeknek névszerinti megjelölését sürgősen beszerezzük. 5. / A laboratóriumok a fenti tanulmányi renddel fokozott mértékben vétetnek igénybe. Egyes laboratóriumokban, hol eddig csak 1 féléven át volt laboratóriumi munka, most 1 éven át háromszor annyi munkát fognak végezni.Ez a kisérletezésekhez szükséges anyagoknak (m}