Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1915
1915.01.02. 1. ülés
20 magyarorszAg Budapest, 1915. péntek, január 1. S túsz Irta: L. Margarete. Fel és alá járt tehetetlen dühéhen a ma- gashátu, faragott székek közt és a parkettre elhelyezett, puha szőnyegek körül. Olykor hirtelen megállt, a fehér márványkandalló felett függő, aranykeretes tükör előtt, de nem látta meg benne saját-arcát, domború, magas homlokát, sötéten fénylő szemeit és finom, keskeny, yonagló ajkait. Gondosan ápolt, fehér kezei görcsösen ökölbfe szorultak, agya zakatolt és halántékán a kék erek kiduzzadtak. Egy éjjel hirtelen lárma támadt a búzánál, fáklyák világították meg a sötétséget, erős léptek zaja hallatszott, közvetlen utánna néhány férfi vette körül ágyát és egy hang igy szólt: — Polgármester ur, mint túszt, letartóztatjuk ! Az ön élete kezeskedik a mi biztonságunkról a városban. Azután elvitték a dombon fekvő kastélyba és elhelyezték a legszebb szobában, amelynek még minden zugából visszhangoztak a közelmúlt órák vidám, kacagó danái; magas ablakain át pedig behatolt az ég fényes világossága. Ä poroszok, — akiket lelke mélyéből gyűlölt, — udvariasan, jóságosán bántak vele és igyekeztek fogságát szeretetreméltóságukkal és finom előzékenységükkel enyhíteni. Huszonnégy órát töltött már a fogságban, Huszonnégy óra óta dühöng már itt, mint a megsebzett vadállat. Ma szombat van. Este hat órakor megszólalnak a harangok és akkor, a jó Isten tudja, hogy mi fog történni ? „Amikor szombaton vecsemyére meghúzzák a harangokat, ne szólaljanak meg mindjárt a szokott egyforma hangon. , . Röviden, közvetlen egymásután két ütés következzen, utánna rövid szünet, majd ismét erős, határozott barangozás ... Éz lesz a jel számotokra, azok számára, akik megfogadtátok, hogy fegyverhez nyúltok és a házakból, ablakokból, háztetőkről és minden sarokból golyózáport intéztek az átkozott poroszokra, akik olyan nyugodtan vonulnak majd át városunkon, mintha a világon semmitől sem félnének.“ Ezt mondta Jean Blondel polgármester két nap előtt a város legelőkelőbb férfiainak, akik alkonyaikor házában tanácskozásra egybegyűltek és azután házról-házra járva suttogva, tit- kolódzva tovább vitték a hirt. A titkos összeesküvés mint egy hatalmas pÓk szőtte hálóját a városban, azután fölkuszott — Es ön mit tett ellené? — kérdezte gúnyosan vigyorgatva a kapitány. — Egy evezővel a fülkéjébe kergettem'! — Helyes, ezzel a dolog el van intézve. Mit akar még egyebet? Egy pillanatig haboztam, de miután látta, hogy nem válaszolok, tovább folytatta: — Az egész dologból az a tanulság, hogy óvakodni kell. En is csak óvakodom, mert egyebet úgysem tehetek! Hopp, valamiről szinte megfeledkeztem: van önnek revolvere?-— Nincs 1 — Ez baj’. Akkor ne csodálkozzék, ha fél az árulástól és merénylettől. Fogja,1 adok én egy! revolvert magának. Majd meglátja, hiogy, mindjárt erősebbnek és több embernek érzi magát! Ezzel felém nyújtotta a 45-ös revolvert, amelynek csöve két hüvelyknyire le volt rás- polyőzva, úgy hogy, rövid távolsági cin kitünően hordott. — Adok hozzá néhány töltényt is. — folytatta — és most szerencsés utat kívánok I Még egyet: el ne felejtse, hogy nem v jgyünk hadihajón és a legénység nem játéfci/eruek váló. Üssön közéjük ökleivel, vagy szükség esetén a vasdoronggal1 és evezőlapáüai Ha pedig nagyon veszedelmes a helyzet, akkor — Isten nevében — lőj je le támadóját, hegy ártalmatlanná tegye! Alapjában véve elég jő fickók valamennyien, • csak egy kicsit he- yesvérüek, babonásak és kapzsink* HATODIK FEJEZET rA sziget Mikor egyszer reggeli négy órakor, őrség után, a fedélzetre mentem, az egész társaságot a doktorral1 együtt már csoportosan ott találtam. Valamennyien egy keskeny, hegyes sziget felé irányították tekintetükét, mely a korai hajnali világításban sötét színekben emelkedett ki a víz felületin. a toronyba, a haranglábhoz és ott óvatosan meghúzódva várta a végzetes pillanatot. A polgármester most hirtelen megáll az ablaknál, jéghideg, finom kezei görcsösen belekapaszkodnak az ablakszárnyak rézkilincsébe, forró homlokát pedig a hideg ablaktáblákon igyekszik hűsíteni. Vájjon föláldozzák-e őt ? . . . Hiszen az egész lakosság szerette és az ellenség is csak azért választotta túsznak, mert tudták, hogy a városban milyen nagy tekintélye és befolyása van. A polgármester görcsösen fölkacagott. Visz- szaképzelé magát polgártársai körébe, amikor tegnapelőtt, saját hangján megiitasodva, vad fanatizmussal hirdette a gyűlöletet, nem is •fcjtve, hogy ezzel önmagára mondott halálos Ítéletet . , . Pedig mennyire szereti ezt a szép életet! Nem bánná, ha a földön kúszhatna, mint a féreg, étlen-szomjan, csak érezhesse a föld melegét, a nap éltető sugarát . . . Homlokát ugv odaszoritja az ablak keretéhez, hogy szinte fájdalmasan fölszisszen. Gondolatai az agyában úgy kergetőznek, mint vihartól korbácsolt sötét felhők, amelyek hol feltoronyosul- nak, hol pedig szétrebbennek a villámmal terhelt égboltozaton. A kandallón, üvegEura alatt régi, pompás porcellánóra áll. Talapzatának jobb oldalán karcsú pász- torfm hever festői helyzetben és felnéz bájos pásztomőjéhez, aki kacérul felemeli szoknyájának egyik szélét és lehajol szerelméséhez. A fiú virágágat nyújt feléje és egymásra mosolyognak pajzánul, szinte könnyelmű tekintettel. Az óra aranyozott mutatói hozzásimulnak a fehéren ragyogó számlapra . . . Jean Blondel a kandallóhoz tolta az egyik faragott széket és kimerültén belerogyott. Tágra nyílt szemei az óralapra meredtek, amelynek egyik mutatója könnyedén megrezgett, azután éles hegyével egy uj számra esett. A polgármester körül minden vad táncra kerekedett. A székek, a képek, az asztal, minden kering körülötte és az aranyos képkeretekből fenyegető öklök merednek feléje. Jean Blondel hirtelen felugrik, végigrohan a termen a osengetyüszárig és huzza, rángatja, úgy, hogy a folyosókon és lépcsőkön yégighangzik a harsány csengetés. — Vezessen a kapitány úrhoz! Gyorsan, azonnal! — rikácsolja a belépő ordinánc felé. A katona részvéttel, bámulva tekint rá és eltávozik. Nemsokára megjelenik a fiatal, komoly- arcú kapitány. Jean Blondel térdre rogy előtte. Szemeiben az őrület tüze fénylik, sápadt arcát tenyerébe rejti, dadog, susog, végre hangosan kiáltja, hogy hat órakor a harangok megszólalMég körülbelül húsz mértföldnyire lehettünk a szigettől1, Úgy hogy csak éles körvonalait láthattuk. Legmagasabb pontja körülbelül a sziget közepén emelkedett. A hegy felett egyetlen hosszú és széles felhő lebegett, mely a lejtőket szürke, foszlányos fátyollal vonta be. i A hátulső fedélzeten összecsoportosult emberekhez léptem. — Lássa, — mondta izgatottan a doktor — minden pontosan úgy vajh, amint én mondtam! Minden egybevág! Percy Darrow is szokatlanul nyugtalankodott : , l 1 — A vulkán működésben van, — mondta, mintha ezzel a felhő feltűnését magyarázná. — Azt mondja, doktor ur, hogy ott kikötőnek kell lenni? — kérdezte a kapitány. — Igen, ott, valahol a nyugati' parton! — válaszolta a doktor. Selover kapitány, aki szintén nagyon izgatott volt, karomba kapaszkodott és félrevont a csoporttól : — Mit szól hozzá, — mondta sápitozó fiszlula hangján — a doktor valahol egy norvég csavargót fogott magának, aki meséket hazudott neki valami vulkánikus szigetről. A sziget egyetlen térképen sincs feljegyezve, de a doktor hisz a mesében, az! kívánta tőlem, hogy a hajót csak úgy találomra arra felé irányítsuk és csodák csodája, most csakugyan előttünk fekszik a sziget! A csavargó nem hazudott és most kiváncsi vagyok már a dolog végére! — Horgonyt vetünk, vagy csak elhaladunk a sziget mellett? Selover kapitány váltamra tette kezét : — Darrow azt mondta, liogv keressünk valami jó kikötő helyet, azután szálljunk partra, üssünk tábort és rendezkedjünk be legalább egy, egész esztendei tartózkodásra! nak és minden házból, minden ablakból lövöldözni fognak. Megnevezi a lakosokat egyenként és senkiről sem feledkezik meg . . . A kapitány sápadtan hallgatja. Megőrült ez az ember, vagy az igazat mondja? Nincs •Vesztegetni való idő. Tiz perccel utóbb lódobogás hallatszik . . . járőrök vonulnak fel, bekopogtatnak a házakba és feltörik az ajtókat. Jean Blondel, feldúlt arccal, tágra meresztett szemekkel a terem egyik sarkában kuporog. Kezeivel átkarolja a hatalmas por- cellánórát, amelyet lerántott magához. Mellette fekszik a pásztorleány, letört, mosolygó feje. Az óra mutatója el van görbülve, de az ütőjének még van annyi ereje, hogy a hatodik órát kiverje éppen abban a pillanatban, amikor, a toronyban vecsemyére megszólaltak a harangok. Jean Blondel nem áldozta fel magát, mert nagyon szerette ezt a szép életet, hanem elárulta polgártársait . . . A megőrült polgármestert elmegyógyintézetbe helyezték el . . . •WWVVWVVWWVVVVVVVVVVVSlIVVVVVVV^ TUDOMÁNY ÉS IRODALOM. (—) A törvénykezési illeték zsebkönyve. Irta: Pongrácz Jenő dr. budapesti ügyvéd. A törvénykezési illetéktől szóló 1914. évi XLIII. t.-c. kimentő kommentárja jelent meg a könyvpiacon. A „Magyar Jogélet“ jogi és ügyvédtársadalmi közlöny kiadásában a jelen mü tartalmazza elsősorban a törvény pontos és hiteles szövegét s felöleli a törvénynyel összefüggő rendeleteket, a bélyeg- és illetékszabályok fontosabb rendelkezéseit, az illeték behajtására vonatkozó törvényes rendelkezéseket, az 1881. évi XXVI. t.-c. §-a szerinti illetékfokozatot, az illetéki díjjegyzék azon tételeit, amelyek ügyvédi irodákban különösen napról-napra előfordulnak, igy a telekkönyvi bejegyzésre, cégjegyzékbe való bejegyzésre és az örökösödési eljárásra vonatkozó illetékszabályokat. A Várnay I. szegedi budapesti cégtől csinos vászonkötésben kikerült könyv minden könyv- kereskedésben kapható. Ára vászonkötésben 2 K 50 fillér. (—) Ä háborúról a Szabad Lyceum III. k. szervezete a jövő év első negyedében népszerű tudományos előadást rendez. Az előadásokat Pető Sándor dr., a kerület országgyűlési képviselője nyitja meg, mig a bevezető előadást Lant és k.ard cimmel Benedek János dr. országgyűlési képviselő tartja, január 3-án, (vasárnap) délután 4 órakor a III. kerületi Demokrata-Társaskör Kulcsár-utca 1, sz. alatti helyiségében. Ugyancsak itt tartatnak meg és pedig mindig vasárnap délután 4 órakor a további előadások. A Lyceum III. kerületi szervezete ez idén is megalkotta munkásgimnáziumi tanfolyamait, amelyek program mjai gyakorlati kereskedelmi irányú kikép- ölel fel, valamint megnyitotta újból a III. kerületi Miklós-téri községi elemi iskolában népies irányú kölcsönkönyvtárát. Bámulva, szinte megdermedve tekintettünk egymásra. í^j — Gyönyörű kilátás! — sóhajtottam én. — De remélem, hogy ez ellen még tehetünk! valamit! Minél jobban világosodott, annál közelebb jutottunk a szigethez, amelynek partjai rendkívül meredeknek mutatkoztak. A dombok körülbelül százlábnyi magasságba hajoltak' a viz tükre felett, de azután hirtelen meredekségbe mentek át és ott, ahol végződtek, a sziget széle körül fantasztikusan roj- tozott sziiclagerincek vonultak át, amelyek azokhoz a papiroscsipkékhez hasonlítottak, amilyenekkel anyáink az éléskamrában lévő deszkaállványokat szokták feldíszíteni. A fehérhabos hullámok1 erősen csapkodták a sziklafalakat, temérdek tengeri madár keringett a reggeli levegőben és a sziklaoldalokon ezrével károgtak a fekete hollók. Szemüvegünk segélyével az ár körzetén túl fókák fejeit hittuk, amint a vízből kiemelkedtek, majd alábuktak halakat keresni. Mikor már körülbelül egy mértföldnyire jutottunk a szigethez, akkor a nyugati1 oldal felé irányítottuk hajónkat, hogy az élesen kiugró szikla- csúcsot elkerülhessük. Közvetlen utána széles part került szemünk elé. Az voll a parancsom, hogy egv csónakon megfelelő kikötő- és horgonyozásra alkalmas helyei: kutassunk ki. Az. ár magasan csapkodott és hiába kutattunk mindenfelé, mert «eholsem találtunk olyan helyet, ahol később a doktor összes felszereléseit partra szállíthattuk volna. A ha ió" számára már találtunk volna kitűnő kikötőhelyet, mert a szigetnek a tengerbe nyúló egyetlen . nyitását hosszú sziklahasadék védte. A hullámcsapás mindenhol nagyon erős volt, úgy hogy a szél fehér tajtékot egészen közelünkbe fújta. (Folytatása következik.)
