Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1915
1915.01.02. 1. ülés
10 közbenjárt. A pénzt, amibe a kiváltás került, most apró részletekben vonják le a szorgalmas varrónőktől, akik ezt igy meg sem érzik, s vidáman, megnyugodva hajtják lábukkal a visszakerült, gépet, föléje hajolva vezetik a csukaszürke szövetet, a gyorsan mozgó tű alatt, amely, csak úgy ontja a szapora- sűrű öltést A műhelynek huszonkét varrógépet bo- csájtott rendelkezésére a Hadsegitő Hivatal, húszat magánosok engedtek át s most szerelnek fel még négy olyan egészen modern varrómasinát, amit már villamosság hajt A napokban megnyilik a harmadik munkaterem is, hogy ebben ismét ötven nő, öt ven család találjon munkát, megélhetést. * A Műegyetemen járva, mulasztás volna •agy menni el onnan, hogy, az ember be ne kukkanjon a technikus menzába. Ezt a nagyjelentőségű szociális alkotást nem a háború szülte, esztendők óta működik az már a diákság mondhatatlan hasznára, a háború szülte drágaság azonban mindenesetre emelte, kidombori- ritotta a Jelentőségét. A szegényebb diákok teljesen ingyen, a tehetősebbek pedig hatvan fillérért kapnak itt ebédet, pompás házi kosztot. Hatszáz személyre főznek a ragyogóan tiszta, világos konyhában. Hatalmas gépek dagasztják, gyúrják, vágják a tésztát, ragyogó fehérre nikkelezett, minden mérgezést kizáró elmés szerkezetű óriási kondorokban gőzön fő, forr a leves, a főzelék, egy, szomszédos benyílóban furfangos instrumentumok mosogatják tisztára az edényt és evőeszközt. Tálalnak, amikor oda érünk. Az ünnepi nagy ebédek után ma egy kissé szerényebb menüvel kell beérniük a , fiataluraknak, — mondja Schmidt Sándor- né uriasszony, aki ma az inspekciót tartja a Menzán. Kiváncsi vagyok erre a «szerény» menüre, hát látom, hogy tartalmas húsleves, sűrű borsópüré disznócombbal és jóféle tö- pörtyűspogácsa az ételek rendje. Csinosan, Ízléssel és bőségesen tálalnak belőle, no, ez bizony semmiféle excusere nem szorul. Alig hiszem, hogy akacjna diák, akinek az igényét ki nem elégíti ez a hétköznapi ebéd. A nyájas 'kínálásra beleharapok egy illatos, friss, omlós pogácsába, olygn jó, hogy nincs az a pesti cukrász, aki különbet csinálna. Hogy virágzik, fejlődik a technikus menza, hivatalos nevén Műegyetemi étkező, ezért megint csak a tanári kart illeti a köszönet. Eltekintve attól, hogy rendszeres adományaival is hozzájárul a fentartásához, ebédjeinek olcsóságához, illetve ingyenes voltához, a tanárok feleségei és leányai azok, akik biztosítják, hogy az olcsó ebéd kvantumra elegendő, kvalitásra tiszta és Ízletes legyen. Váltakozva naponta ketten a legnagyobb gonddal ellenőrzik a főzést és adagolást, ügyelnek a rendre és tisztaságra, lehetővé téve ezzel a legideálisabb módszert, a házi kezelést. Fizetéses alkalmazott különben a szakácsnőn kívül nincs is a Menzán. A Műegyetemi amely a helyiségeket, fűtést és világítást is ingyen adja, szolgáit küldi ki segédkező- és kisegítő személyzetnek. Csak igy válik lehetségessé, hogy a Menza, amely mellett példaadás szempontjából időnkint egy-egy tanár ur is ott ebédel, megfelelhessen hivatásának. * A rektori dolgozó szobában ülünk. A Dunára nyílnak az ablakok, a hidakat," a nagy vizen úszó hajókat, a szemközti parton a közraktárakat, a gyárakat, a teherpályaudvar nyüzsgő vasúti vonatait látjuk innen. A technika alkotásait, «mélyek nagygyá teszik Budapestet, Tanulságos milieu a műszaki ludaMAGYARORSZÁ0 mányokra szomjazó ifjúságnak. Benn á szobában művészi portraik a falon: a József nádoré, a Műegyetem nagy pátronusáé, azután Deák Ferencé; odabb a tanácsteremben a régi rektorok arcképei függnek: egy sor komoly, tudós férfiú vonul el a szemünk előtt, ük vezették fel mai magas pozíciójára az egyetlen magyar technikai főiskolát, ők ébreszthették az érdeklődést, a vonzódást a «jogász» Magyarországon a praktikus műszaki tudományok iránt. Hallgatom a rektor urat, Kovács Sebestyén Aladárt Szeretettel beszél a technikus ifjúságról, elmondja, hogy az itthon maradt diákok a szokottnál is nagyobb szorgalommal látogatják az idén az előadásokat, folytatják tanulmányaikat. A háború fokozza a komolyságot, a maga nagy, megrázó eseményeivel magába szállásra készteti azt is, aki egyébként talán hajlamos volna a fiatalos könnyelműségre. Hallom a rektor úrtól, akinek magának is két fia van a legexponáltabb harctéren, hogy a harmadik és negyedik évfolyamok hallgatói közül közel hetvenöt, a második évfolyamból ötvenöt- hatvan százalék teljesit katonai szolgálatot s küzd hazájáért Csak az elsőévesek, akiknek túlnyomó része alig IS esztendős, vannak jóformán mind idehaza. De a professzorok is kiveszik részüket a haza védelméből. H árom rendes tanár, a tanársegédek, adjunktusok sorából pedig vagy hatvan hagyta ott békés, tudományos foglalkozását, hogy felöltse a csukaszürke uniformist. Az egyik tanár, Zemplén Győző dr. ütegparancsnok és az ütegének a legénysége csaknem kizárólag technikusokból áll, akik oda is utána kívánkoztak szeretett professzoruknak. A technikus-üteg legényeiről bizonyosan hírt hallunk még a háború alatt, de majd a háború után is, amikor minden józan számítás szerint nagy nekilendülésnek kell következnie technikai téren. Amikor teljes érővél dolgoznunk kell azon, hogy a háború tanulságain okulva, hazánkat azok közé az országok közé emeljük, amelyek nemcsak a mezőgazdasági, hanem az ipari termelés dolgában sem szorulnak a külföld kegyelmére, hanem minden tekintetben meg tudnak állani a maguk lábán. Amikor óriási gyáraknak kell itt keletkezniük, csatornáknak, vasutak- nak épülniük, amelyek körül elhelyezkedést, érvényesülést talál a Műegyetemről kikerülő magyar mérnök, építész, gépészmérnök, elektrotechnikus, kémikus, azok is, akik eddig a külföldre voltak kénytelenek vándorolni. Akik Amerikában vagy kétezren alkotják a new- yorki Magyar Mérnök Egyesületet, akik Németországban, Olaszországban (pl. a genual Westingbouse-gyárban) az idegennek szolgálnak mindenütt elismert, nagyrabecsült tudásukkal. Akik akkor majd nem vesznek el reánk nézve, hanem itthon maradhatnak, a magyar hazát táplálhatják talentumukkal, z s e n i j; ü k k e 1. Akkor azután majd nem lesznek üres termek a József-Műegyetem palotáiban, hanem sornak kell kerülnie a kibővítésre, vagy talán inkább egy — második magyar Műegyetem megalapítására. Az intenzív és individuális tanítás érdekei, amelyek a technikai stúdiumokban annyira első- ranguak, nyilvánvalóan ezt az utóbbi eshetőséget teszik kívánatosabbá. A bővérű kelenföldi palota-város minden veszedelem nélkül tudná magából kiboesájtani a rajt, amely uj magyar focusát alakíthatná meg a műszáki tudományoknak. Magyar Elek Budapest, 1915. péntek, január I. A franeiaországi äs! hadseregnél James F. J. Archibald, az ismert amerikai haditudósító tollából égjük bécsi lapban cikk jelent meg, amelyben Archibald a Franciaországban levő német hadseregben szerzett élményéiről számol be. Francia földről kelt leveléből közöljük a következő részletéket: A legnagyobb mértékben meg vagyok lepelve a német hadseregnek a harctereken mutatott rendkívüli teljesítő képességétől. Erre a hadseregre nézve valósággal nincs lehetetlenség, Minden egyes emberét eltölti az abszolút bizalom a német fegyverek mindent legyőző erejében és úgy látszik, hogy már maga ez a bizalom elegendő az ütközetnyerésre. A legutóbbi napok alatt alkalmam volt a nyugati front több pontját felkeresni. Sok részletet láttam a harcokból, amelyek az egész ^vonalon tartanak. Konstatálhattam, hogy a legénység és a tisztikar is a világ- történelem e legsúlyosabb küzdelmeinek ötödik hónapjában milyen pompás jókedvben van. Az emberek hozzászoktak a lövészárkokban való élethez, sőt már, valósággal élvezik is azt. Egész lakosztályokat vájtak sok helyütt a földbe, amelyek a leghevesebb srapnelltüzben is tökéletes biztonságot nyújtanak. Székekkel és kályhákkal vannak berendezve ezek, sőt akárhányszor tükröt, órát, képeket, könyvállványt, függönyt és szőnyeget is találunk bennük, amelyeket a rommá lőtt közeli falvakból szednek össze. A kályhák, amelyeket a hadvezetőség szállított, na- gyon kicsinyek, de igen praktikusak és köny- nyen hordozhatók. Főzésre nem h aspirálják őket, mert a meleg ételeket bizonyos órákban készen szállítják a harcvonal mögött levő védett helyekre, a í«gulyáságyuk»-nak nevezett pompás tábori konyhákon. Vannak állások, amelyekben téglapádISí csináltak s mindenütt igyekeznek gondoskodni az esővíz levezetéséről. Egy este vacsorára hivott meg néhány tiszt, a találkozó egy régi várral szemben levő lövészárokban volt. A lövészárok bevezetett egészen a régi vár romjai közé s ott egy csomó kőből való lépcsőn mentünk le a föld alá. Útközben muzsikaszót hallottam, majd csakhamar leérkeztünk a kastély nagy bolthajtásos borospincéjébe. Hosszú asztal állott a tágas helyiség közepén negyven személyre megtérítve. Az abrosz a legfinomabb vászonból volt s a tucatszámra meggyujtott gyertyák fényében a legszebb porcellán- és üveg nemű csillogott. Az asztal mindkét végén egy-egy hatalmas ezüstkandelaber állott. Odakint szakadt az eső és így annál nagyobb volt az ellentét, amit ez a mesébe illő kép nyújtott. Képzelhető, hogy, milyen jó hangulatban töltöttük el az estét. Jártomban-keltemben feltűnt, hpgy nagyobb g n i m o z i t á s í, gyűlölködést nem tapasztaltam a franciák iránt, valamilyen bajtársi érzés fejlődő 11 ki az e11e n-Sféges harcvonatak k ö z ö 11, k ü 1 ö n ö s e n ö 11, a h o I a lövészárkok egészen közel vannak egymáshoz. Annál jobban csodálkozik azután az ember," ha látja, hogy azok gz embeíek, akik gyakran egész, barátságos személyes viszonyba jutnak egymással, milyen; vad attakban törnek mégis egymásra, amikor megérkezik a parancs a támadásra. Amerre csak Franciaországban jártam, az asszonyok, gycAickek és a hódolt részeken otthon maradt férfiak is a legteljesebb megelégedéssel beszélnek a bánásmódról, amelyben a rémetek őket részesítik és csodálattal emlegetik, milyen jó árat fizetnek a németek mindenért, ainit tőlük elvesznek.
