M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki, Építészmérnöki, Gépészmérnöki és Vegyészmérnöki Osztályainak Órarendjei, 1941-1945
1941/42. tanév II. félév
84 ÉRTESÍTÉS a Magyarországhoz visszacsatolt keleti és erdélyi részekről származó hallgatók részére. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az 1940. évi szeptember bó 26-án 34.000/1940. IV. 1. sz. a. kelt rendeletének hetedik bekezdése alapján a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre az 1941/42. tanév II. félévében beiratkozó azok a hallgatók, akik a Magyarországhoz visszacsatolt keleti és erdélyi részekről származnak s a folyó tanévben iratkoztak be először a műegyetemre, kötelesek a magyar történelemből és alkotmányjogból, továbbá a magyar, irodalomból, valamint a magyar földrajzból a műegyetemen külön előadásokat hallgatni s ezekből a tantárgyakból a szóbanforgó félév végéni díjtalan kollokviumot tenni. Ennek sikertelensége esetében a kollokvium legfeljebb kétszer ismételhető meg. Az említett hallgatók a műegyetemi tanulmányi rend szerinti utolsó vizsgálatra csak akkor bocsáthatók, illetőleg a műegyetemen végbizonyítványt csak akkor kaphatnak, hogy ha e tantárgyak hallgatását, illetőleg a szóbanforgó kollokviumoki sikeres letételét igazolják. Azok a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészekről származó műegyetemi hallgatók, akik a magyar irodalomból a középiskolában már végeztek tanulmányokat, ezt a tantárgyat a műegyetemen újból nem kötelesek hallgatni. A szóbanforgó külön előadások az 1941/42. tanév II. félévében a műegyetemen a következőképpen tartatnak meg: A mérnöki és építészmérnöki, a gépész- és vegyészmérnöki, továbbá a mezőgazdasági és állatorvosi, valamint a közgazdaságtudományi kar hallgatói számára együttesen: Magyar történelmi, heti 2 óra előadás, később megállapítandó napon, este 6—8-ig, a közgazdaságtudományi kar épületében (IV., Szerb-utca 23.), az 5. sz. tanteremben; előadja dr. Horváth Jenő egyetemi c. ny. r. tanár, műegyetemi meghívott szakelőadó; M uivar nyelv és irodalom, heti 2 óra előadás, hétfőn este 6—8-ig, a közgazdaságtudományi kar épületében (IV., Szerb-utca 23.), az 5. sz. tanteremben; előadja dr.Vajthó László egyetemi m. tanár, áll. középiskolai tanár, műegyetemi meghívott szakelőadó; Magyar földrajz, heti 2 óra előadás, később megállapítandó napon; este 6—8-ig, a közgazdaságtudományi kar épületében (IV., Szerb-uteaJ 23.), az 5. sz. tanteremben; előadja dr. Kádár László műegyetemi intézeti és magántanár, meghívott szakelőadó; Csak a közgazdaságtudományi kar hallgatói számára: Közjog II., heti 3 óra előadás, csütörtökön délelőtt 10—12-ig és pénteken délelőtt 11—12-ig a közgazdaságtudományi kar épületében (IV., Szerb-utca 23.) a 4. sz. tanteremben; előadja dr. báró Kaas Albert egyetemi ny. r. tanár.