Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1990

1990 / 9. szám

-13 A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM Természet- és Társadalomtudományi Kara pályázatot lixrde fc, a Nyelvi Intézetben igazgatói állás betöltésére A Nyelvi Intézet igazgatójának feladata az intézet vezetése, a nyelvi csoportok munkájának közvetett irányí­tása, az oktató- és kutató munka összehangolása. Az állá3 betöltésére pályázhatnak mindazok, akik nyelvtanári egyetemi diplomával, a felsőoktatásban szer­zett többéves nyelvtanári gyakorlattal, a feladat ellátá­sához szükséges szakmai, tudományos, módszertani és veze­tői ismeretekkel és lehetőség szerint legalább egyetemi doktori vagy kandidátusi fokozattal rendelkeznek. A pályázatoknak tartalmazniuk kell a pályázónak a feladatokkal kapcsolatos terveit és a megvalósitásujíra vonatkozó elgondolásait is. A megbízás időtartama: 3 év. A pályázathoz szakmai önéletrajzot, publikációs Jegy zéket és a végzettséget igazoló iratokat kell mellékelni A pályázatot 9. sz. Egyetemi Értesítőben a pályázati felhívás megjelenésétől számított 30 napon belül kell be nyújtani a TTTK Dékáni Hivatalába (Budapest 1111, Műegyetem rkp. 3. K épület I. 58.).

Next

/
Thumbnails
Contents