Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986
1986 / 2. szám
1 7 3. Amennyiben a jogszabály raé gi 3 biztosit valamilyen mértékű kivételes elbírálási jogot a művelődési miniszternők a hátrányos holyzot feloldására, ugy javasoljuk ezt valamilyen foltétel teljesítéséhez kötni /pl. a felvételi vizsgán elért eredmény valamilyen minimuma/, s ezt a feltételt a jogszabályban elovo meghatározni. A fizikai dolgozók gyermekeinek elsősorban a felvételi vizsgák előtti - segítése továbbra is fontos feladat. Szükségesnek látszik, hogy az indoklé részben a FEB - mint a legszélesebb körbon tevékenykedő előkészítő mozgalom - említést nyerjen. 3. Az olvi alapokon való egyet nem értésen tul, az 5. pontban foglaltaknak a mogfogalmazácát is kifogásoljuk. IIa követelménynek tekintjük a fizikaialt vagy a hátrányos helyzetűek támogatását, ugy ennek módszereit, lehetőségeit pontosén lcel.l meghatározni. A jelenlegi szövegezés: "figyelemmel kísérni" , "fokozott figyelemmel kezelni" üres kifejezések, amelyek semmire nem köteleznek és igy lehotővé tesznek minden konkrét intézkedés alóli kibúvást, illetve ezek ürügyén az esetleges elvtelen engedmények is megmagyarázhatók. A "figyelemmel kisérés", "figyelemmel kezelés" nőin jelent semmi biztosítékot a hátrányos helyzetűek ügyébon. 6. Pontos meghatározás szükséges a tekintetbon Í3 hogy kiket, miért tekintünk hátrányos helyzetűnek. 7. XI. fejezet 6. pont. Egyetértünk azzal az ajánlással, hogy a második oklevél megszerzését célzó képzésre jelentkező is tegyen felvételi vizsgát. A vitaanyag a továbbiakban felsorolja azokat az eseteket, amikor ez alól kivétel engedélyezhető. A felsorolás azonban nem egyértelműen fogalmaz. Javasoljuk, ha a pályázó előtanulmányai szakirányának megfelelő szakon kiván továbbtanulni, ne legyen kötelezően elő-