Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986

1986 / 9. szám

- 2 ­KISZ tagok által megvitatott, kiérlelt vélemény-ükkel. Első­sorban a Tanulmányi és Vizsgaszabályzattal, a Szervezeti és Küködési Szabályzattal, valamint a tandijsk szabályozásával foglalkozzunk. KISZ szervezetünk támogassa az öntevékeny szakmai, kultu­rális, sport szervezetek, közösségek létrejöttét. Politikai eszközeivel járuljon hozzá az öntevékenység mint értékterem­tő cselekvési forma feltételrendszerének javitásához. III. A fentiek megvalósítása is igényli, hogy megállít­suk és visszafordítsuk azt a folyamatot, mely a KISZ tartal­mi működésének gyengülése, a szervezeti struktura felbomlá­sa irányába vezet. Ehhez a KISZ szervezetünk fejezetben le­írtaknak megfelelően a következő lényeges szemléleti, gondol­kodásbeli változtatásokra van szükség. 1. A KISZ tagság értelmezése legyen a következő: azokat várjuk a KISZ soraiba, akik elfogadják a KISZ helyi program­ját, szervezeti szabályzatát, részt vállalnak az egyetemi KISZ szervezet politikájának alakításában. Azokat hivjuk, a­kik megismerve a KISZ céljait, lehetőségeit ugy döntenek, hogy felelősséggel, kezdeményezéseikkel részt vállalnak azok való­ra váltásában. 2. A KISZ-es vezető testületeknek arra kell törekedni­ük, hogy politikai képviseleti munka a KISZ-tagság szélesebb köre számára nyíljon meg. Ezt döntési mechanizmusaink tuda­tos átalakításával, az alsószintű képviseleti és döntési le­hetőségek megteremtésével, valamint a képviseleti munka nyil­vánosságának növelésével kell megvalósítani. A vezetőségek közvetitő funkciója váljon hangsúlyosabbá, lehetőségeiket adják tovább, tegyék a KISZ tagok számára hozzáférhetővé, képvisel­jék a kialakult véleményt, s" adjanak visszajelzést annak e­redményéről. Az ehhez szükséges feltételeket igényelnünk kell partnereinktől. A KISZ-nek tudatosan kell szelektálnia a feladatok között, s a felvállalt ügyekben, a mainál széle­sebb bázisra támaszkodó véleményt kell képviselnie. 3. Á KISZ-nek a vita, a politikai képviselet mellett szüksége van olyan cselekvési formák kialakításának ösztön­zésére, megindítására is, melyek az együttcselekvés, össze­tartozás élményét nyújtják, vonzó és megtartó erejű közössé gi életet kínálnak. E tevékenységeken keresztül olyan KISZ tagokat /különösen elsősöket/ is megnyerhetünk politikai munkára, akik korábban ehhez nem éreztek indíttatást. 4. A KISZ tagjait és vezetőit társadalmi, gazdasági fej­lődésünk elemző megismerésén, a továbblépés lehetséges irá­nyának, valamint az ennek érdekében felvállalandó társadal­mi, politikei, gazdasági feladatok meghatározásán keresztül készítsük fel egy politikusabb, tudatosabb közéleti szerep vállalására és gyakorlására.

Next

/
Thumbnails
Contents