Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986
1986 / 8. szám
- 18 Strommer Gyula dékán megjegyzi, hogy a gazdasági mérnökképzés nem vehető ki az ebben jelenleg illetékes karok hatásköréből. A gépészmérnöki gazdasági mérnökképzésnek a Gépészmérnöki Kar keretében kell folynia. A rektor - több hozzászólás nem lévén - az elhangzottak összefoglalásaképpen kifejti, hogy a KOE strukturális kérdései körül 3-4 éve folyó szervezeti, tartalmi, külpolitikai vetületű gondolkodást, most már konstruktiv lépésnek kell követnie. E lépés megtételénél szem előtt kell tartani azt, hogy a külső körülmények az udóbbi hónapokban jelentős mértékben megváltoz- , > , (olyícvVotV- -Ur^y* Uwj tak. Erre utalnak, ezt jelzik a különböző tárcák vezetőivel^ L~ továbbá a 4 nagy budapesti egyetem rektorainak és párttitkárainak a felsőbb párt és állami szervek képviselőinek jelenlétében megtartott tanácskozás során nyert tapasztalatok. Figyelemmel a megváltozott körülményekre és leszögezve, hogy a KOE karrá szervezése nem járhat létszámnövekedéssel, olyan határozatot kiván hozni, hogy a KOE rektorhelyettesének javaslata nyerjen elfogadást. Miután az egyetemi társadalmi szervek az elkövetkező napokban foglalkoznak az egyetemi és a kari fejlesztési tervek véglegesítésével, kivánatos, hogy már olyan anyagot kapjanak, amelyben a KOE karként szerepel. Azonban tekintettel arra, hogy az igy létrejövő kar inhomogén szervezet lenne és igy végső soron a jelenlegi helyett egy ujabb instabil állapot keletkezne, ő azt látja helyesnek és ennek megfelelően is kiván határozni, hogy a fejlesztési tervbe már két kar, mégpedig a Természettudományi Kar és a Társadalomtudományi Kar kerüljön be. Megitélése szerint ugyanis most kell előkészíteni és elérni, hogy a BME 8 karu egyetemmé váljon és már igy jelenjen meg a hatályba lépő uj oktatási törvény mellékletében. A tartalmi kérdések kimunkálása tekintetében az az elképzelése, hogy az mintegy két évet igényel. A KOE rektorhelyettese - nem formailag, hanem tartalmilag - legyen a kialakuló két kar dékánja, legyen karonként egy-egy helyettese és ezek mielőbb kezdjenek hozzá karuk oktatási és kutatási profiljának körvonalazásához,a posztgraduális és a graduális képzésben betöltendő szerepük meghatározásához, különös tekintettel a többi karral és a Mérnöki Továbbképző Intézettel való kapcsolatukra.