Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986

1986 / 7. szám

14 4.6 A kijelölt munkabizottságok elkészítették és a karok, va­lamint a társadalmi szervek rendelkezésre bocsátották a felsőoktatásra vonatkozóan kiadandó eddig elkészüli: 3 jog­szabály tervezetéről kialakitott egyetemi állásfoglalás tervezetét. A rektor felkérte a dékánokat, a KOE rektor­helyettesét, valamint az egyetemi társadalmi szervek ve­zetőit arra, hogy az erre vonatkozó ütemtervnek megfele­lően folytassák le a szükséges véleményezést és a meg­adott határidőre, esetleges észrevételeik közlése mel­lett, jelezzék az oktatási rektorhelyettesnek azt is, hogy szükségesnek látják-e a témakör rektori tanácsi megvitatását. Várható a még hiányzó további 2 jogszabály tervezet megérkezése is, ezek véleményezését - feltéve, hogy kellő időben megérkeznek - a megegyezés szerinti módon ugy kell lefolytatni, hogy az Egyetem állásfogla­lását az MM által megállapított uj határidőre, április 25-ére fel lehessen terjeszteni a Minisztériumba. 4.7 A közelmúltban Pál Lénárd, az MSzMP KB titkára ünnepélyes keretek között fogadta és köszöntötte azokat, akik részt vettek a VEGA-program megvalósításában. Ebben a KFKI mel­lett jelentős része volt a Budapesti Műszaki Egyetem szá­mos oktatójának, kutatójának és más munkatársainak. 4.8 Előkészités alatt áll a BME és a Könnyűipari Műszaki Fő­iskola között megkötendő együttműködési megállapodás és a közeli napokban az Iparművészeti Főiskola is jelezte ab­beli szándékát, hogy együtt kiván működni Egyetemünkkel egy erre vonatkozóan megkötendő megállapodás alapján. 4.9 E hónap végén, vagy a jövő hónap elején megalakul és meg­kezdi működését a Műegyetem Baráti Körének előkészítő bi­zottsága. 4.10 A kari fejlesztési tervek véglegesítését, valamint az Egyetem rövidtávú feladatsummázatának kidolgozását szol­gáló munka a március 5-én tartott rektori tanácsi megbe­szélésen elfogadott ütemtervnek megfelelően folyik.

Next

/
Thumbnails
Contents