Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986
1986 / 3. szám
10 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A bauxit-geológia és timföldipar fejlesztése terén kiemelkedő ' eredményeket elért, a pályázat benyujtásokor 35. életévét még be nem töltött fiatal szakemberek részére "Gedeon Tihamér" elnevezésű dijat alapított az elhunyt leánya, amelyet évenként adományoznak. 1986-ban pályázni olyan 1983. január 1- óta hazai, vagy külföldi folyóiratokban megjelent közleményekkel, könyvvel, könyvrészlettel, megadott szabadalommal, megvédett egyetemi doktori, illetve kandidátusi értekezéssel lehet, amely a bauxit-geológia, illetve a timföldgyártás fejlesztését szolgálja. A pályázatot elnyerő 10.000.-R-os díjban részesül, és ezzel együtt részére kisplasztikát adnak át. A pályázatokat 1986. junius 16-ig lehet leadni a Budapesti Műszaki Egyetem Tudományos Osztályára /1521. Budapest, Műegyetem rkp.3./. A megjelent munkák különlenyomatait, vagy másolatait 6 pld-ban kell csatolni. Többszerzős munkákkal is lehet pályázni, viszont a társszerzőktol nyilatkozatot kell kérni, hogy a pályamű elsősorban a pályázó teljesítménye, A pályázatokat Bírálóbizottság értékeli, amelynek elnöke a Budapesti Műszaki Egyetem rektora, tagjai a Veszprémi Vegyipari Egyetem, a Nehézipari Műszaki Egyetem Miskolc, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői. A Bírálóbizottság 1986. augusztus 31-ig dönt a dij adományozásáról, amely a tanévnyitó keretében kerül átadásra. Budapest, 1986. január hó l5r. Polinsaky Károly/ a kuratórium elnöke