Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983

1983 / 20. szám

r 40 ­PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KALMÁR LÁSZLÓ DÍJRA Kalmár László akadémikus /1905-1976/ özvegye alapítványt létesitett a számítástudomány és számítástechnika területén dolgozó fiatalok munkásságának elismerése •és ösztönzése cél­jából. Az alapitvány értelmében a következő pályázat kerül évente meghirdetésre: Pályázni lehet a számítástudomány és számítástechnika te­rületén elért elméleti eredményről, vagy a számítástudomány és számítástechnika magas szintű, elméleti jelentőségű alkalma­zásáról . irott dolgozattal, illetőleg szakfolyóiratban megjelent, vagy közlésre elfogadott cikk/ekk/el. Pályázhatnak a hazai egyetemeken dolgozó, a pályázat évé­ben /1984/ 5 évnél nem régebbi diplomával rendelkező, 32. élet­évüket még be nem töltött oktatók és kutatók, továbbá az egye­temek V.éves hallgatói. A beérkezett pályázatokat a József Attila Tudományegyetem rektora által felkért, tudományos minősítéssel rendelkező egye­temi dolgozókból álló 3 tagu bizottság bírálja el. A díjnyertesek részére oklevél és évi 6 ezer forint pálya­díj kerül kiosztásra. A pályázatot elbíráló bizottság belátása szerint dönt abban a kérdésben, hogy a díjazásra rendelkezésre álló összegből egy vagy cöbb pályázó részesüljön. Egy pályázó azonban 2 ezer forintnál kisebb összeggel nem jutalmazható. Megfelelő színvonalú pályamü/vek/ hiányában a bizottság az adott évben rendelkezésre álló összeget, vagy annak egy részét a következő évre átviheti. A pályadijak átadására- negyedik alkalommal 1984. márciusá­ban - Kalmár László születésnapja alkalmából - kerül sor. A beküldési határidő 1984. február 15. A pályamüveket kér­jük 2 példányban a József Attila Tudományegyetem Rektori Hiva­tala cimére elküldeni' /Szeged, 6720 Dugonics tér 13./. Szeged, 1983. november 28. a JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYETEM rektora

Next

/
Thumbnails
Contents