Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983

1983 / 14. szám

- 24 ­Dr.Simonyi Alfré d egyetemi docens, igazgatóhelyettes, a Közlekedésmérnöki Karon. A kar kiváló előadója. Kiemelkedő a TDK munkában folytatott szerepe is. Amellett, hogy ő a kari TDK elnöke aktiv konzu­lensi munkát is végez,amely eredményességét dija­zott TDK pályázatai is bizonyítják.Több éven át eredményes táborvezető volt, majd pedig egyetemi szinten koordinálta a mezőgazdasági munkát. Két szemeszteren keresztül oktatási dékánhelyettes volt, nagyon jó kapcsolatot épített ki a KISZ sze rvezettel. Dr.Varsányi Györg y tanszékvezető egyetemi tanár, a Vegyész­mérnöki Karon. 1979-ben másodikként kapta meg a "Kar Kiváló Oktatója" cimet kimagasló szinvonalu előadásai, jegyzetei és objektiv vizsgáztatási módszerei elismeréseként. Hallgatókkal való szoros nevelési, emberi kapcsolatára jellemző,hogy rend­szeres résztvevője a Vegyész Napok Inverz Egyete­meinek és többször szervezett nagysikerű kollégi­umi vetélkedőket. Dr.Simonyi Károl y egyetemi tanár, a Villamosmérnöki Karon. 1974-ben az elsők között kapta meg a magas erkölcsi elismerést jelentő "Köcsög Dij" -at több évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai, oktatói és nevelői munkájáért. Az értelmiségi szemléitmód kialakulásához nagyban hozzájárult "A fizika Kultúrtörténete" könyvé­vel és megegyező cimü előadássorozatával. Órarendi előadásain ia mindig szakit időt olyan kitekinté­sekre, amelynek területei a szakma mellett gyakran az egyetemes emberi műveltség fejezetei. Nemzetközi Épitő- és Vitatábor 1983. julius 3- augusztus l-ig rendeztük meg a KISZ Központi Bizottságával közösen a Budapesti Nemzetközi Épitő- és Vita­tábort. 8 szovjet partnerünktől érkeztek csoportok, valamint tőkés országokból táborozók lo országból. / 9

Next

/
Thumbnails
Contents