Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983

1983 / 1. szám

- 44 ­MAFC elnökségének határozatai /1982. december 21-i ülés/ Napiren dMAFC Tömegsport Bizottság 1982. évi tevékenysége, 1983. évi programja. 1./ Az Elnökség a vitában elhangzott kiegészítésekkel együtt elfogadja a MAFC Tömegsport Bizottság /továbbiakban TB/ beszámolóját és köszönetet mond a TB tagjainak a vita­anyag elkószitéséért. 2./ Az Elnökség megállapít ja, hogy a TB az 1982. évi terve­zett programját végrehajtotta. Ezért a munkáért az El­nökség elismerését fejezi ki a közreműködőknek. A TB az 1982. évi költségvetését az Elnökség által jóváhagyott terv szerint használta fel, de a felhasználást szükséges megvizsgálni abból a szempontból, hogy milyen a felhasz­nált pénzösszeg és a sportrendezvényeken rendszeresen részt­vevők számának aránya. A sportrendezvények között ugyanis számos olyan rendezvény volt, amely iránt kicsi volt az érdeklődés. Az érdektelenség elsősorban a versenyforma helytelen meg­választásának a rendező szervek közötti megfelelő összhang és a propaganda munka hiányának az eredménye. Az Elnökség véleménye szerint meg kell teremteni a szervezeti kereteit az egyetemi tömegsport hatékony központi irányításának. 3./ A TB jövő évi- feladatai között kiemelten kell kezelni a propaganda munkát. Törekedni kell arra,.hogy a pénzesz­közöket elsősorban a rendszeresen nagy tömeget megmozgató rendezvényekre kell felhasználni. A jövőben lehetőség szerint olyan versenyformákat kell ki­választani, amelyek iránt az egyetem dolgozói és hallgatói között igény van. Az Elnökség a Tömegsport Bizottság beterjesztett programját a fenti megszorításokkal elfogadja.

Next

/
Thumbnails
Contents