Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1983

1983 / 7. szám

Ur. Sütő József 1927-1983 Mindannyiunkat megdöbbentett a váratlan hir, Dr. Sütő József okleveles vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandi­dátusa, a kémiai technológia kiemelkedő oktatója és kutatója, mérnökhallgatók ezreinek nevelője, 1983. március 17-én 55 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Szeretett, nagyrabecsült segitőkész és szerény kollégát vesztettünk el, aki több mint báróin évtizeden át nemcsak a vegyészmérnök hallgatókat, hanem Egyetemünk más karainak hallgatóit is tanitotta. Budapesten született 1927. április 28-án pedagógus szü­lők gyermekeként és igy már a családi házból hozta oktatói ihletettségét. Kitüntetéssel érettségizett és 1949-ben jeles minősitésü vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Ettől az évtől - rövid megszakítással, amikor az Orszácos Tervhivatal Műszaki Fejlesztési Főosztályának főmérnökeként dolgozott - haláláig a Kémiai Technológia Tanszék munkatársa volt, kezdetben mint demonstrátor, majd tanársegéd, adjunktus, docens, a Tanszék környezetvédelmi és elválasztástechnikai csoportjának vezetője Oktatói pályafutása során a Vegyészmérnöki Karon általá­nos kémiai technológiát, a biológus-mérnöki szak környezetvé­delmi ágazatos hallgatóinak levegő és vizvédelmet, a Gépész­mérnöki Karon és az Építőmérnöki Karon kémiai technológiát, a Gépészmérnöki Kar vegyipari és élelmiszeripari ágazatán vegy ipari technológiát oktatott és emellett jelentős szerepet vállalt a szakmérnök és gazdasági mérnökképzésben is. 1949 és

Next

/
Thumbnails
Contents