Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1982
1982 / 11. szám
- 12 2.3 Az Egyetemi Tanács ugy rendelkezik, hogy a 111/1932. számú MM utasitásban előirt uj egyetemi belső utasitás kidolgozására a tudományos rektorhelyettes vezetésével bizottságot kell létrehozni. A bizottság első lépésként készitsen olyan tervezetet, amely a rendelkezésre álló , rövid időnek megfelelő részletességgel tárgyalja a széleskürti megvitatást kívánó lényeges kérdéseket. A tervezetet megvitatás, illetve véleményezés céljából meg kell küldeni a karok, a KOE és az egyetemi társadalmi szervek vezetőinek. 2.4 Az Egyetemi Tanács fontosnak tartja, hogy a bizottság az adott jogszabályi keretek között olyan belső szabályozás kialakítására törekedjék, amely elősegíti az OTTKT-ban, az OKKFT-ban, a kutatási főirányokbon és célprogramokban megfogalmazott feladatok vállalását; az országos célok szem előtt tartása mellett ösztönöz a termék-szerkezet átalakítására, uj anyagok,technológiák kifejlesztésére irányuló megbízások előtérbe helyezésére; célszerűvé teszi, illetve elősegíti a hallgatók nagyobb mértékű bevonását a szerződéses munkákba és az ebben rejlő oktatási-nevelési lehetőségek fokozottabb kihasználását. 2.5 Az Egyetemi Tanács ugy foglal állást, hogy miután a szerződéses munkák végzéséért fizetett jutalomnak az a része is nyugdíjjárulék alá esik, amely rész a fennálló rendelkezések szerint a nyugdijalaphoz nem vehető figyelembe / szükséges, hogy az Egyetem olyan értelmű felterjesztéssel forduljon a Művelődési Minisztériumhoz, határid ő: 1982. junius 30. Felelő s: a tudományos rektorhelyettes