A felvételi rendszer változásai a források tükrében 1871-1949 - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 1. (Budapest, 2001)

Dokumentumok (forrásközlés)

A FELVÉTELI RENDSZER VÁLTOZÁSAI A FORRÁSOK TÜKRÉBEN 1871-1949 12/a. CZAKÓ ADOLF jelentése a rektori tanácsnak a szakosztályoknak a numerus clausus ügyében hozott határozatairóL (Budapest, 1920. jan. 27.) Elnök jelentést tesz az egyes osztályoknak a numerus clausus ügyében hozott határozatairól a mérnöki és építészi osztály határozati javaslata a következőképp szól: „Addig is, míg a törvényhozásra hivatott nemzetgyűlés a ploretárdiktatúráéhoz hasonló or­szágos csapás megimétlódésének lehetőségét szigorú törvényekkel kizárni nem igyekszik és ennek érdekében az iskolázásnak, különösen az egyetemek látogatásának jogát nem szabályozza, hatalmazza fel a vallás- és közoktatásügyi miniszter a műegyetem tanácsát arra, hogy már az 1919/20. tanévre a numerus clausus folyományként a műegyetemre való felvétel módozatait megállapítsa, az ezért benyújtott folyamodványok elintézésekor az előképzetségen kívül - a meg­bízhatóság igazolására alkalmas mellékletek alapján - úgy a nemzeti hovatartozásra, valamint a nemzeti, társadalmi és keresztény erkölcsi alapra is figyelemmel legyen, a magyar állam-eszme ápolása és terjedése érdekében pedig a hallgatóság mindenkori létszámában a magyarok túlnyo­mó többségét biztosítsa". Az osztályok egyhangúan elhatározták ezen fogalmazványnak a tanácsülésen való bemutatását azzal, hogy a miniszterhez intézendő felterjesztés a fogalmazványnak megfelelően szövegeztessék, és hogy a Tanács a törvényelőkészítő bizottság kiküldése iránt is haladéktalanul intézkedjék. A gépészmérnöki osztály a numerus clausus életbelépését nem tartja szükségesnek. A vegyészmérnöki osztály egész terjedelmében magáévá tette a mérnöki és építészi osztály határozati javaslatát, azzal a módosítással azonban, hogy a kiválogatás a felekezetre való tekin­tet nélkül történjék. A közgazdasági osztály javaslata a következő: Bár aközgazdasági osztályban, ahol a más főiskolából jött hallgatók fölvételének föltételei esetről-esetre egyénileg bíráltainak el, bizonyos mértékben már is fennél a numerus clausus, mindazonáltal az osztály helyénvalónak találja, hogy a beiratkozok száma korlátoltassék. (BME Lt. 3/b 192. jan. 27-ei 16. ülés 4. np.) 12/b. CZAKÓ ADOLF rektor felkéri HALLER ISTVÁN, vallás- és közoktatásügyi minisztert, engedélyezze a numerus clausus életbe léptetését a műegyetemen (Budapest, 1920. febr. 16.) Az ország egyetlen műegyetemre, a József-műegyetem, - mely 1.800 hallgató befogadására épült, - már évet óta annyira túl volt zsúfolva, hogy az oktatás sikere nem volt biztosítható. Ez a körülmény már évek előtt arra késztette a kormányt, hogy a If. és a ül. műegyetem felállításával foglalkozzék. Az ebben a tekintetben megindított tárgyalásokat azonban megakasztotta a háború, később pedig azoknak folytatását fel kellett függeszteni, mert a béke föltételek szerint Magyarország kisebb lesz, másrészt pedig, mert azok a területek is elszakítatnak, amelyeken a II. és ÜL mű­egyetem felállítása volt tervbe véve. Ily körülmények között, minthogy a műegyetemre törekvő hallgatóság száma a közeljövőben még évekig sokkalta nagyobb lesz, mint az ország egyetlen műegyetemének befogadó képessége, már csak az oktatás sikere érdekében is feltétlenül szükségesnek tartjuk a numerus clausus életbeléptetését. Az ez ügyben folytatott tárgyalások során, amelyek a proletár-diktatúra megdőlése után kezdődtek újból meg, a mérnöki és építészi osztály a következő határozati javaslatot terjesztette a műegyetem Tanácsa elé: „Addig is, - amíg a törvényhozásra hivatott nemzetgyűlés a proletár-diktatúrához hasonló országos csapás megismétlődésének lehetőségét szigorú törvényekkel kizárni nem igyekszik, ennek érdekében az iskolázásnak, különösen az egyetemek látogatásának jogát nem szabályozza, - hatalmazza fel a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter a műegyetem Tanácsát arra, hogy a numerus clausus folyamányaként a műegyetemre való felvétel módozatait már az 1919/20. 24

Next

/
Thumbnails
Contents