M. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Kar tanácsülési jegyzőkönyvei, 1946-50

1947. október 7. (135-150)

6. A Kar egy korábbi határozata alapján a rektor ur f.évi szeptember 22-én 1651/1947. szám alatt arra kérte Karunkat, hogy dr. Wagner József tan^ügyi főtanácsos, közgazdaságtudománykari meghívott szakelőadót, ugyancsak szakelőadói minőségben,hivja meg a gyorsírásnak heti 1-1 / kezdők és haladók részére/ órában va­ló tanítására. A Kar hozzájárul azzal, hogy mivél a Gépész-és Vegyészmérnöki Karral közös oktatás lesz, a költségeket megfelelően meg kell osztani. In­dexbe ez a tantárgy nem jegyezte­tik be, tehát nem ad az eredmény­ről tanúsítványt. 7. Dr.Csonka Pál ny.r.tanár ismerteti az egyetemi tudaai mányos személyzetre vonatkozó 18.600/1945. II.PM. sz. rendeletben a választás időtartamára vonatkozó rész nósoditására vonatkozó javaslatát. " 1. Az említett rendelet 7.^ / 1./ bekezdése szerint könyvtárkezelővé,illetve demonstrátorrá való kinevezéshez az szükséges, hogy az illető személy egyetemi tanulmányok folytatá­sára szolgálató bizonyitvánnyal rendelkezzék és egyetemi tanul­mányaiból legalább két félévet szabályszerűen elvégzett legyen. Szék szerint bármely másodéves hallgató, sőt idegen egyetem másod­éves hallgatója is kinevezhető lenne nálunk könyvtárkezelővé, illetve demonstrátorrá. E visszásság megszüntetésére javaslom, hog az említett 7.$. /I./ bekezdése után a követtez' monaat szúrássá! be: A jelen bekezdésben eddig foglaltak nem vonatkoznak a műszaki karokra; ezeken egyetemi intézeti, yagy szemináriumi könyvtárkeze­lővé. vagy demonstrátorrá csak az a személy választható, aki az illető tudománykar valamelyik osztályán legalább a második szigor­latot sikerrel letette. 2. A rendelet 13.$ / 3./ bekezdése szerint az egye­temi segédtanszemályzeti / tehát gyakornoki, tanársegédi és ad­junktusi/ íinőségben eltöltött idő csak a miniszter előzetes hoz­zájárulásával haladhatja meg a megadott időtartamot, ami a műszaki karokon kilenc évben van megállapítva.

Next

/
Thumbnails
Contents