M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1942-1943

1942. december 17. (2675-2702)

- 26 ­1 hely állandóan be van töltve s igy 3o tanári pályára készülő szegénysorsu egyetemi hall­gató nyer igen méltányos áron / havi lo P / megfelelő elhelyezést. 3. / Jelenti az ü.v. aleinok, hogy ezi- deig 2o4 tanárképzőintézeti tag adta be indexét egyeztetésre. Mint örvendetes jelenségre mu­tat rá arra a körülményre, hogy a hallgatók­nak több, mint fele eisőféléves. Kbben a jelen­ségben nagy szerepet tulajdonit a kereskedelmi középiskolák igazgatóinak, akik megértőén magukévá tették az Igazgató Tanács hozzájuk intézett felhivását, amelyben a kereskedelmi középiskolai tanulóknak a tanári pálya iránti érdeklődésének felkeltését ajánlatta az igazgatók figyelmébe. Az ü.v. aleinok javasolja, hogy az igaz gató tanács köszöntetét tolmácsolhassa az igaz­gatók felé. 4. / Bejelenti az ü.v. aleinok, hogy az igazgató Tanács utólagos hozzájárulásától feltételezetten kéthetes tanitási gyakorlati kedvezmény^ engedélyezett a következő okle­veles és már is kereskedelmi középiskolában működő középiskolai tanároknál: Bányai János Debrecen, Oseke Zoltán Békéscsaba, Cserjési Károly Szombathely, Cserjési Kárctyné Szombathely, Uál Károly Kecskemét, Crega Bé- láné Cselló Margit Budapest, Horváth József Budapest, dr. Kolta Ferenc Budapest, Sértő- hadics Ilona Budapest, dr. Timaffy László Budapest, Vékás Lajos Budapest,dr. Vörös Sajos Budapest, dr. Wittich Lajosné Tiracsák Mit Sátoraljaújhely. Az Igazgató Tanács a bejelentéseket helyeslőleg tudomásul vette.

Next

/
Thumbnails
Contents