M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1938-1939

1938. október 27. (1419-1452)

-14­P1 éiW szabálytalan félévet pótoltnak tekinti. 57/1938-39.d.sz. Bánhalmi Béla közgaz­dasági és kereskedelmi szakos hallgató az első szigorlat miatt szabálytalanná vált V.félévnek beszámítását kéri. Az em­lített szigorlatot 1936. december hó he­lyett 1937. január hó 16-án tette le,tehát mindössze nyolc napi késedelemmel.Mivel­hogy a 27.078/1938.IV.VKM.sz.rendelet megengedi, hogy a pótszigorlattal képesí­tetteknél ne a pótszigorlat határideje,hanem a szigorlat megkísérlésének időpontja szá­míttassák, a rendelet értelemszerű alkal­mazásával a szabálytalan félév beszámít­ható. 461/1938-39.d.sz. Scharl Mária közgazda- sági és keresk.szakos hallgató a keresk. első tárgyú szigorlatot 1936. december helyett 1937. január hó 27-én tette le, e miatt az V. féléve szabálytalan. A meg­nevezett valójában 1936. decemberében kezdte meg szigorlatát, a három Írásbeli közül kettőt elkészített, a harmadikon azonban súlyos influenza miatt nem jelenhetett meg, s ennélfogva a szigorlat december hóban tartott szóbeli részén sem. Az elmaradást hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolta, ennek alapján 1936/37. d.sz. végzéssel dijnyugtája is érvényesíttetett.A bizott­ság az előbbi esetnél említett miniszteri rendelet értelemszerű alkalmazásával a szabálytalan félévet érvényesíti. ./.

Next

/
Thumbnails
Contents