M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1938-1939

1939. június 22. (1659-1701)

- 30 ­Méltóztatnak tudni, hogy gárdonyi Neumann Károly dr. tiszteletbeli rendes tanár előadásainak megtartásától a folyó tanév végével véglegesen visszavonul. A Kar egyik korábbi ülésén már rendelkezett is arranézve, hogy az általa gondozott tárgyak előadása és kérdezése a követke­ző tanév kezdetétől miképen fog történni. Abból az alkalomból, hogy Neumann Károly dr. az utolsó alkalommal vesz részt kari ülésünkön, méltóztassék megengedni, hogy a kari ülések különben sablonos adminiszt­ratív menetét egy pillanatra megszakítva, búcsút vegyünk nevezettől, aki hosszú é- veken át Karunk megbecsült tagja, kari üléseink állandó résztvevője és a közgaz­daságtudományi képzés ügyének buzgó har­cosa volt. Dr. Neumann Károly nyug. min. taná­csos elsoizben az 1922/23. tanév I. fél­évére kapott megbízást a Közlekedésjog és politika cimü tárgy /heti 4 óra/ elő­adására. /4323/1922d.sz. 99.253/1922.IV. VKM. sz./ Megjegyzem azonban, hogy a mű­egyetemen a technikusoknak már 1897 óta a Vasúti jog cimü tárgyat, 1914. óta pe­dig az ottani közgazdasági szakosztályon a Közlekedési rendtartás és tarifa cimü tárgyat adta elő. A volt kir. m. Egyetemi Közgazdaságtudományi Kar már 1922-ben lé­péseket tett abban az irányban, hogy a kereskedelem- és közlekedéspolitikai tan­szék állíttassák fel és arra rendes taná­ri minőségben a megnevezett hivassék meg. /868/1923.d.sz./ Ez az elgondolás az akkori viszonyok között nem volt megvalósítható, azért a volt Közgazdaságtudományi Kar az 1923. évi 1 4($

Next

/
Thumbnails
Contents