M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1938-1939
1939. február 23. (1537-1558)
" 6 " ri. Minthogy a szabályszerű feltételinek megfelelt, a bizottság a kérelmet teljesiti. 1614/1938-39.d.sz. Dmdits Dénes, 1549/1938-39.d.sz. Ezalay László, 1539/1938-39.d.sz. Ambrus Ernő, 1604/1938-39.d.sz, Andor János, 1629/1938-39.d.sz. Ilyés Imre és 1650/1938x39*0.sz. Palinai Ferenc a képzésről és képesítésről szóló szabályzat 35. §-a alapján a szabálytalan félévek pótlására egy-egy félév utánhallgatá- sára köteleztettek. 1548/1938-39.d.sz. Soltész József ugyan-e § alapján a három szabálytalan félév közül kettő pótlására kötelsetett, mert az első szigorlaton ismétléssel és a pótszigorlaton szerzett képesítést, a második pedig még hiányzik. 1488/1938-39.d.sz. Szemző Sándor a 2546/ 1937-38.d.sz. határozattal három szabálytalan félév pótlására köteleztetett. A három félév közül kettőt, azaz összesen 1U félévet lehallgatott és katonai szolgálata a- lapján a hátralévő félév alól felmentést kér. A bizottság az igazolt katonai szolgálat alapján a harmadik félév pótlását elengedi. 1544/1938-39.d.sz. Kreszta Ferenc közgazdasági és kereskedelmi osztályú hallgató az előszigorlatol 1935. december helyett 1936. január 14-én tette le. E miatt a III. féléve szabálytalan. E félév beszámítását kéri. A bizottság a bevezetett gyakorlatnak megfelelően a III. félévet érvényesíti. 14/1938-39.d.sz. Tóth László közgazdasági és kereskedelmi szakos hallgató az első szigorlatot 1936. december helyett 1937. május 15-én tette le. E miatt az 7. féléve szabálytalan. E félév beszámítását kéri. A bi-