M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1938-1939

1938. szeptember 29. (1381-1418)

előjog biztosítva, a más irányú okle­véllel rendelkezők gazdasági átképzé­se pedig teljesen karunkon kívül tör­ténik. Karunknak ezelőtt négy évvel a Műegyetem nagy szervezetébe való beol­vasztása karunk helyzetét kétségtelenül biztosította, létét nyugalmasabbá tette, de ennek az átszervezésnek munkája teljesen ma sem nyert befejezést.Nincs a kar osztályainak máig sem doktori szabályzata, az osztályok tanulmányi és vizsgarendje is átdolgozást, az egy­éves közgazdasági tanfolyam sorsa pe­dig megbeszélést igényel, foglalkoz­nunk kell a hallgatói létszám emelésé­nek módjaival, a tanszéki segédszemély­zet nyomorúságos helyzetének javításá­val és rendezésével, a második polgári jogi, továbbá a kereskedelem és politi­kai számtani tanszék megszervezésével. Megoldásra vár karunk elhelyezése,mint­hogy a tekintetben a viszonyok teljesen tarthatatlanok; szükséges azonban,hogy az uj helyiségek valóban életfeltétele­ink javulását hozzák. Közigazgatási osztályunl?^oglalkozn£ kell a jogi ok­l * tatás tervezett reformjának karunkra való hatásával, a jegyzőképzés színvona­lának emelése érdekében felmerült ter­vekkel, az úgynevezett falukutatás te­kintetében mégindult akciókkal; keres­kedelmi osztályunk életérdeke a keres­kedelmi akadémia államosítása és a gya­korló felső kereskedelmi iskolával való egyesítése, az egyéves kereskedelmi tan-

Next

/
Thumbnails
Contents