M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1936-1937
1937. január 28. (888-916)
hatja meg, a nevezett helyett w meghívott szakelőadói minőségben Eperjessy György dr* műegyetemi fizetéstelen adjunktus, magántanárt bízta meg, jóváhagyóan tudomásul vet-- te és nevezettet a mondott idcxH tartamára ebben a minőségében megerősítette. A nevezett részére 350 pengő meghívott előadói tis zteietdi jnak a költségvetésben a műegyetemi meghívott szakelőadók díjazására előirányzott 23.199 pengő, illetőleg az ez Ö sz - szeg elégtelensége folytán ennek kiegészítésére a műegyetem saját hatáskörében igénybe veendő összeg terhére annak idején való kiűzetését e nge c élyezte . 2372/1936-37.d.sz., 30.201/lV.1936. VKM.sz. A Miniszter Ur közölte, hogy Muck Jlá- nos kereskedelmi szakos hallgató részére "szoros kivételképen” megengedte, hogy részére a végbizonyítvány kiállíttassák s államvizsgára bocsáttassák. Egyben felhivta a kart, feogy a jövőben hasonló kérések ügyében való felterjesztésében ne döntést kérjen, hanem a folyamodó összes körülményeinek és tanulmányi eredményeinek és az érvényben levő s idevágó rendeletéit gondos mérlegelése alapján az engedély megadása ügyében tegyen esetenként javaslatot* 2402/1936-37 .d.sz. , 27 .319/IV .1936 . VKMjsz. A Miniszter Ur közölte, hogy az Országos m.kir.Gazdasági Szsktanárvizsgáló Bizottságba B*da István dr. egyet* magántanárt, a Kereskedelmi Akadémia tanárát, az olasz kereskedelmi nyelvre és levelezésre^ Fülei-Szántó Endre dr. egyetemi magántanárt, miniszteri tanácsost pedig a jogi ismeretekre az 1936/37.tanévvel