M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1934-1935

1935. július 1. (399-410)

-7­között, hogy tudományos felkészültség meghatározott tárgyakból való tudományos elmélyedés nélkül nem igazolható.Szerinte mindkét osztály hallgatóinak okvetlenül szigorlatozniok kell az eméleti közgazda­ságtanból és statisztikából, a közigaz­gatási osztály hallgatóinak ezenkivül legalább a közigazgatásból és az állam­tanból, a közgazdaság-kereskedelmi osz­tályról kikerülő jelölteknek pedig az üzemgazdaságtanból, a kereskedelmi és váltójogból és a magánjogból. A jelöltek érdekében a doktori szigorlatot két részre is lehetne választani. Laky Dezső dr. ny.r.tanár szük­ségesnek látja, hogy a doktori cim csakis 8-10 tárgyból letett két komoly szigorlat alapján legyen megszerezhető.A mostani szigorlatok alapjában véve alapvizsga jellegűek.A doktori cim megadásához az újból való megvizsgálás szükséges,amelyen a jelölteknek már a tudományos elmélye­dést is kell igazolniok. Nizsalovszky Endre dr.ny.r.ta­nár úgy látja, hogy a doktorjelöltek sem olvasottságról,sem teoretikus elmélyedés­ről nem tesznek tanúságot.A tudományos gondolkodás teljes hiányát látja, ami azt jelenti, hogy a doktori szigorlat nem más, mint rendes szigorlat.Kívánatos­nak látja, hogy a jelöltek bizonyos meg­határozott tárgyakból előzetes doktori szigorlatot tegyenek, amelyen tanúsítják, hogy az elméleti alapot tudományos nivón megszerezték és csak ennek sikeres letétele

Next

/
Thumbnails
Contents