Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950
1949. június 22. (69-70.)
f H J e g y z ő k ö n y v, Készült az Állami Műszaki Főiskola 1949. junius 22.-én a Műegyetem TI.sz. Gépszerkezettani Tanszékén tartott Igazgatói Tanácsülésről. Jelen vannak: dr. Vörös Imre igazgató, dr. Fehér István, dr. Lázár György, Hont László, Barátosi József, Halász Aurél, Zilahy Márton, Faber Gusztáv, dr. Holló János, Taky Ferenc, Valkó I.Péter, Keller Bence tagozatvezető és Barna György titkár. dr. Vörös Imre igazga+ó üdvözli a megjelenteket és a Tanácsülést megnyitja. Az első napirendi pont, hogy ki kell jelölni a II. félév kollokviumainak időpontját. Valamint javaslatot kell tenni, hogy kik a- zok a hallgatók, akik gyakori hiányzásuk miatt vizsgára nem bocsáthatók. Faber Gusztáv véleménye szerint azokat a hallgatókat sem lehet vizsgára engedni, akik zárthelyi dolgozatot nem Írtak. A fémtechnológia tagozaton ilyenek: Ary István, Rudnai János, Zsivora József és Peszeki István. Vámos György kéri, hogy a titkári hivatal a kiértékelt hiányzásokat juttassa el a tagozatvezetőkhöz, hogy ennek alapján készítsék el javaslataikat. dr. Fehér István a bőrvegyész tagozatról nem javasol senkit. Az Igazgatói Tanács javaslatot tesz a felvételi vizsgákat tartó tanárok személyeire vonatkozóan. dr. Vörös Imre igazgató bejelenti, hogy a Főiskola uj épületet kapott, ott egy uj lai oratóriumot rendezne be, annak felszerelését szeretné a tagozatvezetőkkel megbeszélni. Megállapodnak abban, hogy általános kémiai laboratórium lesz az I. éves hallgatók részére. dr. Vörös Imre igazgató közli még, hogy a köve1 kező költség- vetési évben kilátás van állandó főiskolai tanári, adjunktusi, tanársegédi és demonstrátori ríllásra. Kéri a tagozatvezetőket, hogy ezekre tegyenek javaslatot. IJj tagozatokat szervezünk: repülőmérnöki, szerves kémiai, ásványolaj és szénfeldolgozó vegyipari /Veszprémben/ anorganikus vegyész, építészmérnöki.