Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950

1949. január 26. (50-56.)

JEGYZŐKÖNYV Készült Budapesten, 1949.január 26.-án a Vörös-tanszéken tartott igaz­gatói tanácsüléséül. Jelen vannak: dr.Vörös Imre igazgató,Vámos György,Lázár György,dr.Kónya Albert!űr.Fehér István,dr.Hon? László.Gárdonyi Jenő.Fáber' Gusztáv,Zila- hy Már tónkéi 1 er Bence,Zoltai Zoltán titkár és Bártfai Győző főbizalmi. Vörös Imre igazgató érdeklődik a tagozatvezetőktől,hogy tagozatukon a tanárok között van-e változás. Zilahy Márton bejelenti, hogy a textilmechanika tagozaton a "kötéstan” c. tárgyat tét roszre kívánja választani»kötéstanra és szövettanra. A szövettan előadására Földes Pált ajánlja, a kötéstan előadására majd keres szakembert. Mindkét tárgy két-két óraszámmal szerepelne a ten rend­ben, vagyis a kötéstan c.tárgy előadására szánt 4 órát kétfelé osztja. Fáber Gusztáv bejelenti, hogy dr.Fenyő István helyett a csepeli fémt. tagozaton dy.Zigajiy Ferenc tartja a matematika órákat. Zilahy Márton javasolja,hogy a változott órarend.illetőleg tantárgyak miatt a második félévben meg kell változtatni a tanulókörök vezetőit. Merényi Gábort és Szabó Pált ajánlja uj vezetőkul. Valkó I.Péter bejelenti,, hogy tudományos kísérletei miatt nem biztos, hogy el tudja látni a Főiskolán az előadásokat. Vörös Imre igazgató bejelenti.hogy az E.f.l.sz.termet hetenként kétszeri Használatra kén Liska‘műegyetemi tanár, mérési gyakorlatok tartására. Zoltai Zoltán titkár megjegyzi, hogy a most következő második félévre TZ^tänfermeTlcell biztosítani a főiskolai hallgatók részére Ezután a Tanács rátér az első félévben sokat és igazolatlanul mulasz­tott hallgatók ügyének tárgyalására. 1Fémt.I.: Paulik,Spöttle,Szalay, /tag.vez. Köböl? Koós T.? / ■FémtlCsepeli Takács Sándor /tag.vez .Pálágyi? Vargaty? / üzemi energia I.: Császár, Nagy Szeder, Rádió-rávb.I.: Klein,König, _____"_____II.: Bálint »Huber /tag.vez. Solti ? / F émt.II.: Weiser /tag.vez.Bakonyi ? SikMei ? / Text.mech.I.: dr.Bánk,Káldor,Kádár József»Kocsárdi, /Ambrus fontos,hiv. küldetésben vai »kizárását nem javasolják./ Text.vegy.I.: Bleyer, Bőrvegyész I.: Koncz T. /tag.vez.S5§b«ní ?-Wirth^/ Eleim.vegyész I.tBarabás,Major,Schaff. Pau.és nyomdáid.: Lakatos, Uz .energia II.: Borsos,Öhegyi,Peszeszér,Borosa /tag.vez.Vállcó A. ? / Text.vegyész.II.: Kopa Nifckl Matild vizsgaelhalasztási kérését a Tanács engedélyezte. Ózdi tagozat Barta helyett előadóul Kardos Józsefet kéri. A Tanács enge­délyezte. Dobozi Ottó értékes szakkönyveket kinál megvételre, Zilahy Márton és • • / •

Next

/
Thumbnails
Contents