Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950

1948. október 6. (33-35.

Jegyzőkönyv, Készült az Állami Műszaki Főiskola 1948. október 6-án a Műegyetem II.sz. Gépszerkezettani Tanszékén tartott Igazgatói Tanács­ülésről. Jelen vannak: Dr. Vörös Imre igazgató, Keller Bence, Faber Gusztáv, Valkó Iván Péter, Dr. Fehér István, Hont László, Vámos György, Dr. Holló János, Lázár György. Zilahi Márton tagozat- vezető, Gárdonyi Jenő tagozatvezető helyettes és Zoltai Zoltán tit­kár. Dr. Vörös Imre igazgató üdvözli a megjelenteket és a Ta­nács ülését megnyitja. Faber Gusztáv tagozatvezető bejelenti, hogy a csepeli fémtechnológiai tagozat előadásai d.u. 4 óra helyett 1/2 2 órakor kezdődnek. Dr. Vörös Imre igazgató ismerteti a Magyar Közlöny okt. 3.-i számában megjelent 10.180/1948.Korm. számú rendeletet. Zoltai Zoltán titkár kijelenti, hogy evvel kapcsolatban felmerül az ellenőrzés kérdése. Helyes volna bevezetni az osztálykönyv rendszert. Javaslatát vita után az Igazgatói Tanács elfogadja. Dr. Holló János tagozatvezető felveti azt a kérdést, hogy a rendeletben feltüntetett 2 óra kedvezmény jár-e a hallgatóknak akkor is, ha egy órás kedvezménnyel is meg tudnák oldani az előadások hallga­tását. Zoltai Zoltán titkár véleménye szerint; ha a rendelet e- lőirja, hogy a Műszaki Főiskola hallgatóinak 2 óra jár, akkor azt min­den tanitási napon meg kell adni. A rendelet az előkészitő tanfolya­mot nem emliti meg, de arra is vonatkozik, mert a Főiskolának szerves része. Közli továbbá azt, hogy az előkészitőn tartott értekezleten megállapodtak abban, hogy ott is osztálykönyv rendszer lesz. Dr. Vörös Imre igazgató azt az ajánlatot teszi, hogy en­nek a könyvnek a neve jelenléti könyv legyen. Az Igazgatói Tanács ajánlatát elfogadja. Dr. Vörös Imre igazgató bejelenti Hárskúti László textil­mechanikai tagozatvezető lemondását. Egyben üdvözli Zilahi Márton oki. gépészmérnököt, aki a tagozat vezetését átvette. Kéri, hogy az Igazga­tói Tanács ülésein mindig jelenjék meg.

Next

/
Thumbnails
Contents