Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950
1948. január 7. (11-15.)
készült Budapesten 1948, január 7-én a II* sz. Gépszerkezettani tanszéken az Állami Műszaki Főiskola tanári közgyűléséről* Jelen vannak: Dr. Vörös Imre igazgató, Dr. Lázár György, Valkő Iván Péter, Ritter Endre, Keller Bence, Dr* Sárkány György tagozatvezető tanárok, a tanári kar 2a tagja, valamint Zoltai Zoltán titkár és a hallgatóság képviseletében: Ferencsik Károly isko\ la-bizalmi, Kmetty Károly, Sántha József, Bártfai Győző és Borbás Ernő osztály—bizalmiak. Dr* Vörös Imre igazgató üdvözli a megjelenteket és javaslatot kér arra vonatkozólag, hogy a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium megkeresésére állapítsák meg a Főiskola angol nevét. Több hozzászólás után Dr. Vörös Imre javaslatát fogadják el, amely a következő: Hungarian State Polytechnic. Dr. Vörös Imre igazgató röviden ismerteti a megjelentek előtt a Főiskola pénzügyi helyzetét. A Főiskola eddig 05.ooo.__ forintot kapott. Dr* Koczkás Gyula tanár bejelenti, hogy a Főiskola közbelépésére a Tervhivatal 69*000.— forintot fog folyósítani felszerelési célokra. Dr. Vörös Imre igazgató bejelenti a továbbiakban, hogy a napirend legfontosabb tárgya a vizsgarend, melyet a Főiskola minden tanárának szétküldtek avval a kéréssel, hogy észrevételeiket, javaslataikat tegyék meg. Bejelenti továbbá, hogy Farkas Imre tanár részéről javaslat futott be, amely a tervezet két §-át érinti. E- zefc szerint a 12 § végleges szövegezése a következő: "Második utó** vizsgán a vizsgáztató tanáron kivül az Igazgatói Tanács legalább egy tagjának is részt kell vennie, lehetőleg a tagozatvezetőnek."