A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1996-1997

Az 1996-97. tanév munkájának értékelése

lehetőség saját bevételekből, pályázatok útján stb. az oktatástechnikai eszközállomány szintentartására, illetve összehangolt fejlesztésére. ­A Ft. 59. § előírásának eleget téve a Tanács még októberben döntött az Ellenőrzési Bizottság létrehozásáról, összetételéről. E Bizottság a Tanács javaslattevő testületé, elnökét Dr.Gál Sándor Professzor Emeritust, akadémikust és tagjait a Tanács három évre választotta meg. Feladata, hogy évente rendszeresen értékelje a képesítési követelmények érvényesülését, a személyi és tárgyi feltételek fennállását, összegezze az oktatási és kutatási tevékenység eredményeit és éves jelentést terjesszen a Tanács elé. Az így elfogadott jelentést a MAB-nak meg kell küldeni. Az Ft. módosítása az SzMSz-ünk módosításán túl egyéb, a BME SzMSz- ének mellékletét képező SzMSz-ek, szabályzatok elkészítését, újra fogalmazását tette szükségessé. így megszületett és a Tanács jóváhagyása után hatályos a Tanfolyami és Nemzetközi Oktatási Központ, az Egyetemi Informatikai Szolgáltató Központ, a Mérnöktovábbképző Intézet, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság szervezeti és működési szabályzata, az Egyetem Gazdálkodási Szabályzata, a Találmányi Szabályzat. Módosult az Egyetem Kollektív Szerződése, a Közalkalmazottak Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata, a Doktori, valamint a Mesterszabályzat, a Kreditrendszerű Képzés Találmányi és Vizsgaszabályzata, az 1998. évi felvételi szabályzat. A hallgatók részére nyújtott támogatásokat, az általuk fizetendő díjakat és térítéseket, a vizsgált tanév II., illetve az 1997-98. tanév I. félévében beiratkozott hallgatóinkra vonatkozóan szabályoztuk. - Végezetül még meg kell említeni, hogy az Egyetemi Informatikai Szolgáltató Központ SzMSz-ének tárgyalása és jóváhagyása kapcsán az Egyetemi Tanács elfogadta A telematikai infrastruktúra használati rendjét, és határozatával elrendelte, hogy ennek mellékleteként el kell készíteni a gerinchálózatra történő csatlakozás feltételeit rögzítő utasítást. Ugyancsak ki kell dolgozni az Egyetem szervezeti egységei és az EISzK közötti együttműködés elveit és rendjét. Az Egyetem különböző szintű vezetői évek óta és folyamatosan, az ET tanévenként foglalkozott a Hallgatói Információs Rendszer kialakításának, üzemelésének problémáival. E tanév végén az oktatási rektorhelyettes tájékoztatóját hallgatta meg és fogadta el e témáról a Tanács. Az 1992 óta az Egyetem minden karán üzemelő, az EK. által kifejlesztett, a dékáni hivatalok munkáját gépesítő HIR-1 rendszer és az ezt kiegészítő, a hallgatóknak és a tanszékeknek a rendszerhez való közvetlen hozzáférését biztosító HIR-2 1996- ban még egy, a hallgatók befizetéseit kezelő pénzügyi modullal egészült ki. így e két rendszer - a tisztázatlan problémák ellenére is - országos szinten egyedülállóan, kielégítő módon látta el feladatát. - A FEFA projekt keretében 1996 októberében aláírásra került egy szerződés a BESz és az SDA Stúdió között a HIR-1 és a HIR-2 funkcióit teljesíteni tudó, számítástechnikailag a legfejlettebb szintnek megfelelő tanulmányi rendszer megvalósítására és telepítésére. E rendszer elkészült, és a NEPTUN nevet kapta. A következő időszak feladata lesz a NEPTUN egyetemi bevezetése, az üzemeltetéssel kapcsolatos technikai, oktatási és egyéb feltételek tisztázása. 13

Next

/
Thumbnails
Contents