A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1994-1995

Az 1994/95. tanév munkájának értékelése

A Műszaki Felsőoktatás Rektori/Főigazgatói Kollégiuma 1995. június 14-i ülésén elfogadta az 1996-os évre vonatkozó egységes felvételi rendet. Ennek fő elemei a következőkben foglalhatók össze: Fenntartjuk a 120 pontos rendszert. Az adott intézményekbe, /karokra, szakokra/jelentkezők felvételéről egységes rangsorolás alapján születik döntés. A jelentkező választhat, hogy 1. a középiskolai eredményekből számított hozott pontok /max. 60 pont / duplá­zásával számított pontszám alapján kerül be a rangsorba. /Ez a pontszámítási mód csak egy alkalommal vehető igénybe, csak az 1993-ban vagy az azt követő években érettségizettek esetében/, 2. részt vesz a közös érettségi-felvételi írásbeliken is, és ebben az esetben a rangsorba állításnál két lehetséges számítási mód közül a számára kedvezőbbet vesszük figyelembe: a/ a hozott pontok kétszerese b/ írásbeli eredmények 2x /max. 60 pont/ kétszerese. 1994 szeptemberében az oktatási és a nemzetközi rektorhelyettes felügye­letével harmadszor indítottuk be a műszaki tudományok iránt érdeklődők, de si­kertelenül felvételizett pályakezdő munkanélküliek számára /102 fő / azt az egy­éves időtartamú műszaki jellegű képzést, amelyet számítógép kezelői ismeretek és nyelvoktatás egészít ki. Az egyetemi oktatás rendszeréhez igazodó, két fél­éves, heti 30 órás képzésben az Egyetem elismert oktatói vesznek részt. A kép­zést a Fővárosi Munkaügyi Központtal együttműködve a Foglalkoztatási Alap támogatja. Az előző évben végzetteknek mintegy harmada nyert felvételt külön­böző műszaki felsőoktatási intézményekbe. A már hagyományos Műegyetemi nyílt napon, amelyet a „Műegyetem bemutatkozik” elnevezéssel hirdettünk meg, közel háromezer középiskolás vett részt. A nyílt nap egész napos programjában bemutató előadások, kari tájékozta­tók, az aulában karok bemutatkozása és felvételi tájékoztatás szerepelt. A hallga­tói képviselet aktív közreműködésével szervezett program megfelelő publicitást is kapott. Egyetemünkön a magyaron kívül angol, francia, német és orosz nyelven folyik a képzés. Az angol nyelvű képzés a Nemzetközi Oktatási Központ /NŐK/ által koordinált térítéses képzés keretében történik. A képzés az 1984/85. tanév­ben indult, így ebben a tanévben ünnepelték fennállásuk 10. Évfordulóját. Ez alkalmat adott arra, hogy áttekintsék eddigi tevékenységüket. Az 1984/85. tan­évben 67 hallgató kezdte meg e képzési formában tanulmányait, és az összhallgatói létszám 1991-ben érte el a csúcsot a 620 fővel. Az 1994/95. tanév­ben hallgatóink száma az előző évhez képest /471 fő / tovább csökkent 355-re. Az 1993/94. tanévvel bezárólag 349 hallgató szerzett B.Sc, illetve 87 hallgató M.Sc fokozatú oklevelet, 33 fő pedig egyetemi doktori levelet. A NŐK hallgatói létszáma csökkenésének sok oka van, amelyek Egyete­münktől függetlenek. A már korábbi évek beszámolóiban jelzett okokon túl itt most elsősorban a nemzetközi felsőoktatási piacon megjelenő volt szocialista országok elszívó erejét kell megemlíteni, akik alacsonyabb áraikkal és kiegészítő 18

Next

/
Thumbnails
Contents