A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1992-1993
In memoriam
Mint tanár szigorú, de igazságos bíráló, aki kérdéseivel a lényeget érintő felkészültséget és annak megértését kutatta. Tudományos munkássága elsősorban a geohidroiógia, az épületkár- vizsgálatok és a valószínűségelmélet geotechnikai alkalmazására irányult, e témakörökből írta könyveinek, publikációinak nagy részét. Tevékenysége mögött mindig ott állt az ember: humorával, szorgalmával, a hivatást szolgáló alázatával, átfogó műveltségével, hajlama volt a fényre, a derűre, az összetartozást jelentős baráti, vidám szemvülantásokra, a bizakodó létre. Elment egy tudós, egy nagyszerű ember. De miénk maradt gazdag öröksége, amire tanított: a munka, a hivatás szeretete. Érdemeit megörökítik műszaki alkotásai, könyvei, emlékét pedig kegyelettel megőrzik tisztelői, barátai, volt tanítványai, kollégái. DR. SIMURDA LÁSZLÓ 1939-1992 A Vasbetonszerkezetek Tanszéke régi munkatársa, dr. Simurda László adjunktus 1992. október 28-án hosszú betegség után, mégis váratlanul elhunyt. Simurda László vasútépítő technikusi oklevéllel, egy év technikusi gyakorlat után, 1959-ben kezdte egyetemi tanulmányait. Évfolyama eminens hallgatójaként 1964-ben az ÉRME Mérnöki Karán, a szerkezetépítő szakon szerzett jeles diplomát, majd az ugyanebben az évben megalakított Vasbetonszerkezetek Tanszéke dolgozója lett. Ezt követően huszonnyolc éven át megszakítás nélkül a tanszék oktatója volt. 1965-71 között nevelőtanár volt a Vásárhelyi Kollégiumban. 1971-ben mérnök- közgazdász szakmérnöki oklevelet, 1972-ben egyetemi doktori címet szerzett, ugyanebben az évben adjunktussá lépett elő. A továbbiakban - a tanszék többi tárgyainak oktatása mellett - a Szerkezetépítő Szak Magasépítő Ágazata számára összeállított tervezési tárgy gyakorlatait irányította, az átszervezett oktatási rendszerben is a magasépítési tanszéki felelőse volt. Több jegyzet, tervezési segédlet szerzője. A levelező tagozaton hosszú időn át előadója volt a tárgynak. Mindvégig vezetett gyakorlatokat a tanszék többi tantárgyának keretében is. Fő oktatói erőssége jó tervezői készségében rejlett. Ez az adottsága és felkészültsége tette különösen népszerűvé a hallgatók körében. Tudását nagyszámú ipari megbízás fejlesztésében is kamatoztatta.