A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1990-1991
Az 1990/91. tanév munkájának értékelése
1991-ben meghirdetett 37 vezető oktató álláshelyre 49 pályázat érkezett be /9 tanári és 40 docensi/. Az Egyetemi Tanács javaslata alapján - 1991. július 1-i hatállyal - a köztársasági elnök 9 egyetemi tanárt nevezett ki, egyetemünk rektora pedig 28 főnek adta át az egyetemi docensi kinevező okmányt. Az elmúlt tanévben létrehozott Rehabilitációs Bizottság a vizsgált időszakban is folytatta munkáját. Számos emléklapot adtunk ki olyan volt oktatónknak, hallgatónknak, akiket az 1956-os forradalmi eseményekben való részvétel következményeként, vagy a későbbi évek során, esetleg egy-egy március 15-e megünnepléséhez kapcsolódóan hurcoltak meg vagy távolítottak el egyetemünkről. Voltak olyan re- habilitálandók, akik esetében emléktábla, szobor felállítása is szóba jött. Ez utóbbi javaslatok tették szükségessé az 1982-ben, az egyetem 200 éves jubileumi ünnepségeit előkészítendő létrehozott Történeti Emlékbizottság megújítását. Az Egyetemtörténeti Bizottság 1991 tavaszán megkezdte munkáját, és a beérkezett kérelmekkel kapcsolatos javaslatait az Egyetemi Tanács június 24-i ülésén meg is vitatta. Az egyetem vezetésében, testületéiben, ezek összetételében lezajlott változások szükségessé tették az érdekegyeztetés - amely korábban döntően csak a szakszervezettel való együttműködést jelentette - új formájának körvonalazását. A Rektori Tanács január 14-i ülésén foglalkozott egy olyan egyetemi szintű fórum létrehozásának gondolatával, amely az egyetemen meglévő minden érdekcsoportot képviselné, de működése során természetesen nem érintené az érdekképviseleti szervezetek jogszabályban, együttműködési megállapodásban rögzített jogosítványait. - Az új érdekegyeztetés formájának és módszereinek kimunkálása az elkövetkező tanév feladata lesz. Bár az egyetemünkön kialakult eddigi segélyezési rendszer ellen kifogás nem merült fel, a megváltozott körülmények /a megítélt összeg új előírások szerinti nyilvántartása, adóhivatalnak való jelentése stb./ mégis szükségessé tették ennek módosítását. A Rektori Tanács a júniusi ülésén új rektori utasítás kiadását és a segélyek odaítélésére egy új segélyezési bizottság összehívását határozta el. A megváltozott körülmények, a gazdasági helyzet következtében kellett foglalkozni az üdültetési rendszerünkkel. Az Egyetemi Tanács e célból egy tagja vezetésével bizottságot hozott létre, amelyben az érdekképviseleti szervezetek megbízottjain kívül külső szakértők, illetve a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság illetékes munkatársai is részt vesznek. A bizottságnak 1991 szeptemberéig kell elkészítenie javaslatát. Még a megelőző tanévben, 1990 júniusában foglalkozott az Egyetemi Tanács a Műegyetemi Technikai Szövetség alapszabályzatával, de a BME és az MTSZ közötti együttműködési megállapodás aláírása a vizsgált tanévre maradt. A megállapodástervezetet először a Rektori Tanács, majd az Egyetemi Tanács tárgyalta meg, és azzal a megkötéssel javasolták elfogadásra, hogy a tervezetet az egyes klubok konkrét együttműködésével kiegészítve kell majd ismét napirendre tűzni. 1988 óta folyamatosan egyre több alapítvány, közérdekű kötelezettségvállalás segíti egyetemünket alapvető feladatai ellátásában. Az ezekből befolyt összegek hallgatói, oktatói külföldi részképzés, továbbképzés támogatására, konferenciákon való részvétel biztosítására, kiváló előmenetelő hallgatók jutalmazására, az infrastruktúra javítására stb. fordíthatók. Az egyetemünk javára tett, illetve hozzájárulásunkkal létrejött alapítványokat - jelenleg 16 - kiadványban tettük közzé, amely az újonnan létrehozott alapítványokkal folyamatosan bővíthető. A kiadvány megszerkesztésével az volt a célunk, hogy egyrészt áttekintést adjunk a már meglévő alapítványokról, másrészt ötletet újabbak létrehozására. 1990 szeptemberében a tanévnyitó ünnepélyen a Magyar Villamos Művek Tröszt és a BME megállapodása értelmében 28 hallgatónk kapott 30-25-20-15 e Ft-os tanul16