A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1985-1986, 1. kötet

Nyugállományba vonultak

NYUGÁLLOMÁNYBA VONULTAK Berény János adjunktus 1986 januáijában, közel 20 év után vált meg az Ipari Üzem­gazdaságtan Tanszéktől. Változatos elvi, gyakorlati feladat-megoldások sorozatával kezdte meg tanszéki tevékenységét az egyetemi oktatásban, azzal a meggyőződéssel, hogy a leendő mérnök-generációk számára hasznos lehet tapasztalatainak é s ismere­teinek átadása. Ezen tapasztalatok sokrétűek. Életpályájának mintegy tíz évét töltöt­te a hadseregben, ugyanennyit az élelmiszeripar területén. Több, mint egy évtizedig volt a MTESZ egyik tudományos egyesületének titkára, és részese volt az ipar és a me­zőgazdaság közötti intézményi, illetve naturális és értékkapcsolatok tisztázásának, az ipar tervrendszere és gazdaságtana szakmai előkészítésének. Foglalkozott az ágazat ügyvitelgépesítési feladataival, a gazdasági területek elektroni­zálásával. Feladata volt a szervezőképzés gyakorlati, módszertani és tartalmi megoldá­sa, ugyanakkor számos jelentős gyakorlati szervezést is végzett. Foglalkozott a nagy- rendszerek matematikai szimulációjával, valamint a vállalati hatásmechanizmusok összetevőinek tisztázásával. Ilyen volt a szervezésmetodika terén a vállalati tevékenység-modell összeállítása, ille­tőleg a tevékenység-szerv mátrix alkalmazása. Behatóan foglalkozott a kisszámítógépek vállalati alkalmazásával a gazdaságvezetés és információfeldolgozás területén. A 70-es évek elején kialakította, illetve előadta ennek fakultatív tárgyát is. Foglalkozott az ér­tékelemzés általánosított, nem technológiai vagy technikai esetekre történő alkalmazá­sával. Kialakította a gazdasági mérnökképzés továbbfejlesztése során a kereskedelmi ágazatot és a komplex szemléletű marketing kezelésmódot, valamint ennek tárgyát. A nappali oktatásban a szervezés-vezetés, illetőleg a VRG tárgyak oktatásában működött közre, az utóbbiak vonatkozásában a közvetlen kapcsolatok elvét követve és igényelve inkább a kiscsoportos foglalkozások művelésére hajlott. Dolgozott belföldön és külföldön, és a fent vázolt területeken több publikációja is meg­jelent. 58

Next

/
Thumbnails
Contents