A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1983-1984, 1. kötet

Az 1983/84. tanév története

előtt a jelölttel az adott munkahely már valamilyen kapcsolatban volt, így a kiválasztás konkrét ismeretekre támaszkodhat. A mobilitásra törekvés továbbra sem hozott kellő e- redményeket. Az iparból viszonylag nehéz megnyerni oktatónak elismert szakembereket, elsősorban anyagi okok miatt. A rendszeres személyzeti tevékenységek fontos mozzanataként elkészültek az esedékes minősítések, ezeknél figyelembe vették a hallgatói véleményeket is. Rendben megtörtén­tek az 1984. évi béremelési és nyugdíjazási előkészületek, valamint a személyi nyilvántar­tások kiegészítése és a katonai nyilvántartás korszerűsítése. A munkaerőgazdálkodást, ezzel együtt a bérgazdálkodást érintette a Művelődési Miniszté­rium 25.196/1984. XI. számú intézkedésével elrendelt 96 fős átlaglétszám csökkentés és az intézményei bérszint 50 %-ával számított — évi 3,1 millió forint — béralapzárolás. Noha a fenti intézkedés végrehajtására a következő tanévben kerül sor, a végrehajtás előkészíté­séről, a karokat, gazdálkodó egységeket teriielő álládiely és béralap mértékéről már dön­tenünk kellett. A döntés demokratikus előkészítéssel, a karok közötti személyi és bérellá­tottság különbségek figyelembevételével született meg. Gazdasági és műszaki munka Az Egyetem 1983/84. tanévi gazdasági feladatai és az ezek teljesítéséhez szükséges pénz­források tervét az Egyetemi Tanács az 1982. decemberi, illetve az 1983. decemberi ülésén vitatta meg és hagyta jóvá. A gazdálkodásunkat megalapozó terveink összeállításakor meg­határozóak voltak az éves pénzügyminiszteri irányelvek és utasítások. Az ország gazdasági helyzete miatt az Egyetem költségvetési támogatásának növekedése csak szerény mértékű lehetett. Ennek ismeretében már a tervezés folyamán felkészültünk arra, hogy az alapvető feladatok szintentartásához szükséges költségvetési támogatás hiányát bevételeink növelé­sével, célkitűzéseink rangsorolásával, a szabad szellemi és anyagi kapacitások kihasználásá­val kell ellensúlyoznunk. A gazdálkodás anyagi alapját a költségvetési támogatás, az egyetemi bevétel, az előző évi pénzmaradvány, az állóeszköz-nagyjavítások fedezete, valamint az éves beruházási keret képezte. Költségvetési maradványérdekeltségű előirányzatunk — beleértve az állami megbízásokat is — 748,4 millió forint, az eredményérdekeltségű munkák árbevétele és az előző évi alap­felhasználások előirányzata 668,0 millió forint volt. Az intézményi előirányzat összességé­ben meghaladta az 1,4 milliárd forintot. /1983. december 31-i adat./ Az állóeszközök nagyjavítására a Minisztérium által rendelkezésünkre bocsátott alapból 63,1 millió fo­rintot fordítottunk. 26

Next

/
Thumbnails
Contents