A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1981-1982

Nyugállományba vonultak

ben pedig a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült. Természetesen tagja az egyetemi törzsgárdának is. 1976. novemberében osztályvezetőhelyettesi beosztásban került a Gondnoki osztályra, ahol munkájában kamatoztatta a hosszú munkás évei alatt szerzett tapasztalatait. Lelkiismeretesen foglalkozott a vezetése alá tartozó dolgozók szakmai és politikai nevelésével. A Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság pártalapszervezetében és annak vezetőségében magas­szintű tevékenységet fejtett ki. Mint szervezőtitkár jelentős erőfeszítéseket tett a pártépítés, az agitációs és propaganda munka területén. Mind szakmai, mind politikai, mind pedig em­beri magatartásával példát mutatott,munkatársai szerették és megbecsülték. összmunkásságának méltó elismerése képpen 1980-ban Kiváló Munkáért kitüntetést ka­pott. 1981. december 31-től megérdemelt pihenését tölti nyugállományban, de kapcsolata a Bu­dapesti Műszaki Egyetemmel nem szakadt meg, mert nyugdíjasként továbbra is osztályun­kon tevékenykedik. Dr. Zalka András egyetemi tanár, a Gépszerkezettani Intézet Mezőgazdasági Géptan Tanszék volt vezetője. 1913. február 13-án született Kótajon, középiskoláit Nyíregyházán végezte, majd a Műegye­tem hallgatója lett. Munkásmozgalmi tevékenysége miatt az egyetemről eltávolították. A Szovjetúnióban fejezte be felsőfokú tanulmányait. A Budapesti Műszaki Egyetemnek 1950- ben lett egyetemi tanára és a Hadmémökkar dékánhelyettese. 1956 után a Műszaki Hőtan Tanszékre került, szolgálaton kívüli egyetemi tanárnak. 1968-tól a Mezőgazdasági Géptan Tanszék vezetője, 1979-ig. 1982. január 1-től kezdve nyugdíjas. Munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége igen gazdag és sokrétű. Résztvett a spanyol köz- társaságiak oldalán a polgárháborúban, az azt követő francia internálás után a Szovjetúnió- ba került. A II. világháborúban a szovjet hadsereg magasrangú tisztjeként harci repülőgépé­vel számtalan bevetésen vett részt. Felszabadulás után az újjáalakult légierők parancsnok­helyettese lett, majd 1956 után a Magyar Népköztársaság Buenos Aires-i nagykövete. Ugyan­ezen beosztásban Tokióban is szolgált. Hazatérte után a Külügyminisztérium főosztályveze­tője volt, majd az egyetemre kerülése után a párt végrehajtó bizottság tagja lett. 70

Next

/
Thumbnails
Contents