A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1978-1979

In Memoriam

maradnak Babai József laboránssal. Az átmentett felszereléssel bérmunkában kemé­nyítőcukrot és rézszulfátot gyártanak; az ebből származó bevétel teszi lehetővé 1945-ben a laboratóriumi oktatás beindítását. Az elemi feltételek biztosítása sem könnyű feladat: a tanársegéd és a laboráns talicskán szállítja a nehezen beszerzett propán-bután gázpalackokat a gyakorlatok lefolytatásához. Görög Jenőt 1946-ban adjunktusnak nevezik ki - rajta és Babain kívül ekkor sincs más állandó személyzete a tanszéknek. Közel három évig egyedül végzi a tanszék adminisztrációs munkáit, a hallgatók laboratóriumi oktatásának és az újjáépítési, munkáknak az irányítását. Időközben két évig a Közgazdaságtudományi Egyetem­nek is hallgatója. A lebombázott mikológiái laboratórium helyén géptermet tervez, hogy a hallgató­ság félüzemi gyakorlatokat végezhessen. Megkezdődik a gépterem felszerelése: 1948-ban először kerül a tantervbe félüzemi gyakorlatok és üzemi számítások végzése. 1948-ban. kezdi meg Görög Jenő rendszeres egyetemi előadásait is. 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia jutalmát kapja a C-vitamin alapanyagának, a szorb óznak laboratóriumi és félüzemi előállításáért. Ebben az évben tesz műszaki doktorátust. 1953-ban nevezik ki docenssé. 32 éves ekkor, de kezdik sokszor még a nála idősebbek is Jenő bácsinak szólítani bizalommal, megbecsüléssel, szeretettel. Mindenki ismeri a Karon, mindenki tudja, hogy bármilyen közérdekű, de magán­problémában is számíthat tanácsára, segítségére. Ismerik hajlíthatatlan egyenessé­gét is. Hallgatói nemcsak tanulmányaik alatt, de azután is sokszor felkeresik. 1964-től a kémiai tudományok kandidátusa. Előadott tárgyai: Ipari mikrobiológiai és enzimológia, Mezőgazdasági Kémia, Biológiai ismeretek, Technikai mikroszkópia, Biokémia (Marx Károly Közgazd. Egyetem), Kémia II. (Vegyipari gépészeknek), Vegyipari géptan (Felsőfokú Technikumban). Néhány, közvetlenül az ipari termelést érintő, technológiai javaslattal végződő szak­értői munkája: Keményítőgyári technológiák tervezése exportra. Javaslat a glükon- sav gyártás technológiájának javítására. Eljárás csecsemőtápszerek gyártástechnológiá­jára; Eljárás vegyszeres háncsfeltárásra; Eljárás peroxidáz enzimkészítmények elő­állítására; Eljárás glüköz-oxidáz enzimkészítmények előállítására; Eljárás detoxikált rostmentes növényi takarmányfehérje készítmények előállítására; Eljárás ferri-vegyü- letek mikróbás oxidációval történő folytonos előállítására. Az ipari szakértői tevékenységgel párhuzamosan számos tanulmányt ír és sok elő­adást tart. Lexikális tudása nemcsak nagy, sokirányú is. Kitüntetései: Munka Érdemérem, 1953, Munka Érdemrend bronzfokozata, 1968, Fel­sőoktatás kiváló dolgozója 1972, Sigmond emlékérem 1972, Élelmiszeripar kiváló dolgozója 1974. 45

Next

/
Thumbnails
Contents