A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1978-1979
In Memoriam
BARTA ISTVÁN (Budapest, 1910.V.22.-Budapest, 1978. IV. 10.) Középiskolai érettségi vizsgája után a bécsi, a bmói és a karlsruhei műszaki egyetemen folytatta tanulmányait, villamosmérnöki oklevelét Karslruhe-ben szerezte 1933-ban, kitüntetéssel, egy esztendővel később, 1934-ben ugyanitt mérnöki doktori címet nyert. Diplomája megszerzése után az iparban helyezkedett el: 1934-től 1938-ig az Ericson Magyar Villamos RT alkalmazottjaként rádió- készülékek kontrakciójával foglalkozott, 1938-tól — tíz éven keresztül — az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumának lett munkatársa. A felszabadulás utáne laboratórium nagy- frekvenciás osztályának lett vezetője, s részt vett azokban a kutatásokban-kísérletekben, amelyek a Holdról visszavert rádiólokátor-jelek kimutatásához vezettek. Az Orion-gyárral szorosan együttműködve egyik elindítója volt az elektronikus mérőműszerek tervezésének: ebből az együttműködésből nőt ki az Elektronikus Mérőműszerek Gyára, s indult meg a magyar elektronikus műszeripar. 1948-ban az Orion-gyár műszaki igazgatója lett és tevékenyen közreműködött a néprádió megkontalálásában. (A néprádióból később közel félmillió darabot gyártottak.) Barta István alapító tagja, majd vezetője lett a Távközlési Kutató Intézetnek, ahol a vételtechnikai osztály munkáját irányította. Egyik megszervezője volt az Állami Műszaki Főiskolának, ahol — hazánkban első ízben — híradástedinikai képzés is indult. Közben előadott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán, az 1949-ben létrehozott Híradástechnikai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett, 1972-ben pedig a Híradás- technikai Elektronika Intézet igazgatója nyugdíjba vonulásáig, 1975 július végéig. Mint egyetemi oktató kidolgozta és több éven át előadta a rádió-vételtechnika és a távolbalátás tárgyakat, továbbá - hosszab-rövidebb időn keresztül az elektroncsövek, az elektronikus mérések és az impulzustechnika című tárgyakat. 1957-től 1960-ig a BME Villamosmérnöki Karának dékánja, 1960-tól 1963-ig az egyelem oktatási rektorhelyettese volt. Tudományos munkájának elismeréseként az MTA 1949-ben levelező, 1976-ban pedig rendes tagjának választotta, 1968-ban pedig a Lengyel Tudományos Akadémia fogadta külső tagjául. Államunk 1957-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatával, 1965-ben és 1970-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Jelentős tudományszervezési feladatokat is vállalt és teljesített: vezetője volt az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Elektrotechnikai szakcsoportjának, a Tudományos Minősítő Bizottság műszaki szakbizottságának, a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek megalakulásától tagja, 1952-től 1974-ig elnöke, 1974-től haláláig tiszteletbeli elnöke volt. A MTESz elnökségének munkájában is tevékenyen részt vett. 42
