M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Harmadik rész - Az 1943/44. tanév megnyitása

447 Elemér tanártársunknak. Tudjuk, hogy vezetése méltó lesz elődjééhez. Elismerésünk Vörös József testnevelő tanárnak is szól, kit működése jutalmául most már Karunkra kineveztek. Sportrepülőink működése elé is bizalommal tekinthetünk, mert a nagyméltóságú földmívelésügyi miniszter úr 36 m3 faaján­déka egy megfelelő hangár felépítését tette lehetővé, s buda­pesti anyaegyesületük részéről is többrendbeli jelentős támo­gatásban részesültek. Végül még csak azt legyen szabad közölnöm, hogy az el­múlt tanév folyamán a Báűya- és Kohómérnöki Osztályon 36, mégpedig 15 bányamérnöki és 21 kohómérnöki, az Erdőmérnöki Osztályon pedig 20 erdőmérnöki, mindkét Osztályon tehát 56 mérnöki oklevelet adtunk ki. Műszaki doktori oklevelet szerez­tek négyen, ezek közül dr. Érdi Henrik, dr. Milasovszky Béla, dr. Horváth József doktori fokozatukat kitűnő minősítéssel nyerték el. A múlt tanév krónikása kénytelen volt jóindulatú türel­müket hosszasan igénybevenni. De most mégis beszámolóm végére értem. E helyről is még egyszer köszönöm főhatósá­gunknak mindig tapasztalt jóindulatú és készséges megértését, dr. Mihailich Győző Rector Magnificusomnak szeretetteljes, szinte atyai támogatását, valamennyi dékántársamnak benső­séges baráti jobbját, Modrovich Ferenc prodékán társamnak a tapasztalt előd ismételten igénybevett jótanácsait és valamennyi tanártársamnak azt a mindig megnyilvánuló bizalmat, amely munkámat megkönnyítette és elhatározásaimat megerősítette. Elismeréssel teli hálám illeti végül Karunk minden tiszt­viselőjét és alkalmazottját felelősségteljesen végzett nehéz munkájukért. Es most sorakozzunk fel mindnyájan utódom mögé. Régi kipróbált tagja ő Karunknak, s lelkiismeretes alapossága a most kezdődő nehéz tanév fejleményeinek biztos záloga. A Mindenható áldása legyen munkáján!

Next

/
Thumbnails
Contents