M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Harmadik rész - Az 1943/44. tanév megnyitása

422 zálókat, mert az élettani reakciók katalízise révén nélkülözhe­tetlenek az élőlényekben, noha csak elenyésző nyomokban for­dulnak bennük elő. Az elemnyomokra jellemző, hogy nélkülözhetetlen mennyi­ségüknél töményebben már mérgeznek. Ebben az értelemben is hasonlítanak a többi biokatalizálóra. Tanulmányozásuk arra a megfigyelésre vezetett, hogy a növényekben előforduló ele­mek nélkülözhetetlensége és a periódusos rendszerben való he­lyük között összefüggés van. Frey-Wiessling szerint ugyanis ezek az elemek a periódusos rendszerben egy ferde vonal körül helyezkednek el, amelyet a széntől az argon felé húzhatunk. Minél távolabb esik valamely elem ettől a vonaltól, annál mér­gezőbben hat a növényre. Mindez természetesen nyilván az atomok szerkezetével kapcsolatos és egyelőre nagyon érdekes kísérletezési alapot nyújt. De bizonyítéka annak is, amit eleve sejteni sem lehetett, hogy ugyanis az elméleti kémiai kutatá­sok milyen mélyen belenyúlnák a mezőgazdaság gyakorlatába. Ez a tétel különösen az elemnyomokra alig egy évtized alatt vált valóra. Mindenekelőtt kitűnt, hogy az elemnyomok éppoly fontos táplálóanyagok, mint akármelyik régóta ismert tápláló elem. Csakhogy itt gyakran növénye válogatja. Es így hiányuk egé­szen hasonlóan hozhat létre hiánybetegségeket, mint amilyenek aj vitaminokra nézve az avitaminózisok. így a bár jellemző hiánybetegsége a répa ú. n. szívrothadása, amelyet bór kellő minimális adagjaival tetszés szerint lehet gyógyítani. Például: 1 súlyrész bórsav másfél milliószoros higításban már teljesen megszünteti a betegséget. Ezenkívül aszály idején csökkenti a növényekben esett kártételt a növények vízvezetetésének szabá­lyozása által. Ezért kivált hazai éghajlatunk alatt lenne fontos vele beható, rendszeres kutatásokat végezni. A rézzel végzett kísérletek szerint ez az elem többek között szerepet játszik a virágok megtermékenyítésében. Másrészről a réz vegyületei, pl. a rézgálic, mint a növényekre káros gombák specifikus mérgei már régen a legfontosabb növényvédelmi szerek közé tartoz­nak, de valószínű, hogy ugyanakkor a megtermékenyítés elő­segítésével is hasznos szolgálatot tesznek, kivált gyümölcsfá­kon és szőllőn. Ezenkívül a réz kedvezően hat a talaj nitrifiká- lására, erre a növénytermesztésben döntő fontosságú folya­matra.

Next

/
Thumbnails
Contents