M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943
Harmadik rész - Az 1943/44. tanév megnyitása
415 hogy egyes nagyobb kéréseinket nem volt módjában teljesíteni. Meleg köszönettel fordulok dr. Mártonffy Károly és dr. Molnár Andor Öméltóságáikhoz, akik ügyeinket mindenkor igaz jóindulattal intézték. Meg kell köszönnöm Ottó László miniszteri tanácsos úr ügybuzgó támogatását, amellyel a különböző építkezések során előállott nehézségeket segített leküzdeni. Szívből fakadó meleg köszönetét mondok a Tanács tagjainak, külön is a rectori Tanács tagjainak és minden tanártársamnak szíves segítségükért. Elismerés és köszönet illeti meg az egyetemi hivatalok vezetőit, élükön Dr. Badics Aurél tanácsjegyző úrral és mindazon tagjait, akik a hallgatóság nagy száma révén rendkívül felduzzadt adminisztráció nehéz munkáját önfeláldozó szorgalommal végezték. Büszkeséggel emlékezem meg és bensőséges köszönetét mondok az ifjúságnak komoly, férfias, fegyelmezett magatartásáért, melyet az egész tanév folyamán tanúsított. Az ifjúság teljes mértékben megértette a sorsdöntő nagy idők intő szavát és nem engedte magát semmiféle külső befolyástól zavartatni. A főgondja az volt, hogy kemény munkával súlyos kötelességének eleget tudjon tenni. Külön is meg kell emlékeznem arról a szép eredményről, mélyet a saját hallgatóink köréből kikerült ifjúság-vezetők a levente-oktatás terén értek el. Mindenesetre kívánatos, hogy a levente-oktatásnak egyetemünkön immár két éve jól bevált rendszere továbbra is fenntartassék. Hallgatóink a sport terén is jelentős eredményeket mutattak fel, amennyiben 38 főiskolai bajnokságot nyertek, a céllövésben és síelésben pedig a legkiválóbbak voltak az országban. Ifjúságunk komoly, érett viselkedése biztos záloga a magyar jövőnek és ezért a helyzet minden súlyossága ellenére is rendületlen hittel és bizalommal kell tekintenünk a jövőbe. Az idén volt száz éve annak, hogy Vörösmarty megírta a Szózatot. > A Szózat intelmei ma fokozott mértékben időszerűek és meg kell őket szívlelnie mindenkinek. Minden magyar életparancsa kell hogy legyen a költő szava: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sorskeze: itt élned, halnod kell.“