M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Második rész - Ünnepélyek, jelentések

Növénytani Intézet és Botanikus Kert. Igazgató: dr. Fehér Dániel ny. r. tanár. 2, Az intézet kutató és kísérletügyi munkássága a következő irányok­ban mozgott: 1. Az erdőtalaj életét befolyásoló biológiai tényezőknek a talaj viz­es högazdálkodásával való dinamikai összefüggéseire vonatkozó kutatá sokat az eddigi rendszer szerint folytattuk tovább. E működésünk kiegé­szítése és eredményesebbé tétele céljából az idei év folyamán újabb 12, Sopron környékén fekvő különböző erdőtipusokat magukba foglaló kísér­leti területeket jelöltünk ki, ahol a fenti értelemben vett kutatásokat ez év elején bevezettük. Minden reményünk meg van arra, hogy az eddigi ered­mények alapján elért összefüggéseket magukbafoglaló törvényszerűsége­ket még az eddigieknél is biztosabb alapokra helyezhetjük és hogy ezzel a gyakorlat számára hasznos útmutatásokat adhatunk. 2. Az intézet már korábban elvégezte a trianoni Magyarország terü­letén fekvő fontosabb erdős tájak fáinak tűzerejórc és fajsúlyára vonat­kozó vizsgálatokat. A kutatások során igyekeztünk a fák műszaki tulaj­donságait jellemző i'ajsúly és a termőhely adottságai között is összefüg­géseket találni, hogy ilyen módon a gyakorlat számára is használható törvényszerűségeket találjunk. Az Erdészeti Kutató Intézet e vizsgálatok folytatása érdekében a Földmivelésügyi Minisztérium Erdészeti Főosztá­lyánál megfelelő támogatást eszközölt ki és a kutatásokat most már az Erdészeti Kutató Intézet munkaközösségében, a Kutató Intézet vezetőjé­nek: Dr. Magyar Pál egyet, magántanárnak, dr. v. Botvay Károly erdő­tanácsosnak és dr. Pallay Nándor egyet, magántanárnak a közreműködésé­f vei, illetőleg az igy létesült munkaközösségben, a kibővült Magyarország visszacsatolt területeinek erdőségeire is kiterjesztettük. Ezideig a Keleti Kárpátokban, a Radnai havasokban kezdtük meg az idevonatkozó mun­kálatokat, amelyeknek célja az, hogy széleskörű műszaki, talajtani, talaj­élettani és növényszociológiai kutatások alapján a gyakorlat számára használható összefüggéseket és útmutatásokat szolgáltassanak. 3. A már évek óta folyamatban lévő és a fák vízigényének cs víz- gazdálkodásának a tanulmányozására szolgáló kutatásainkat rendszeresen tovább folytattuk és ezeknek az eddigi eredményeit úgy itthon, mint kül­földön nyilvánosságra hoztuk. E kutatások a fák említett magatartására vonatkozólag gyakorlati szempontból már eddig is igen jól használható és hasznos útmutatásokat derítettek fel. 4. A fürgedi Talajbiológiai laboratórium a már korábban megkezdett és a sekély talajművelésnek a henger hatással kombinált vizsgálatára vonatkozó kutatásokat rendszeresen tovább folytatta és ugyanekkor a talajsáncolás vizsgálatára vonatkozó munkálatokat is megkezdette. Az eddig elért, közel 9 évig tartó rendszeres munka alapján megszületett eredmé­nyek ma már úgyszólva az egész ország területén széleskörű alkalmazást találtak. Ez év májusában az idei kísérleteket a Földmivelésügyi Minisz­térium Termelési Főosztályának a rendelkezése alapján az állami birtokok felügyelői és tisztviselői tekintették meg. Részükre bevezetésül Fürgédén felvilágositó és magyarázó előadások voltak. A bejáráson egyéb­ként a Földmivelésügyi Minisztérium Termelési Főosztályának és Terme­17 Műegyetem évkönyvo.

Next

/
Thumbnails
Contents