M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943
Második rész - Ünnepélyek, jelentések
244 dései, 6—6 óra a tanítóképzőint. tanárok tanfolyamain Budapesten; 4. Széchenyi és a mai ember, a kolozsvári Szabad Egyetemen; 4. Az egészség' tantanítás feladata a nevelésben, a Termlnd. Társulat általános szakosztá lyában; 5. A szülői ház és az iskola, a Magyar Evangéliumi Munkásszövetségben; 7. A földművelésügyi igazgatás és a művelődéspolitika kapcsolatai; a közigazgatási továbbképző tanfolyamon; 8. Március 15. 1943-ban, a közgazdaságtud. Kar ifjúsága ünnepélyén; 9. A nemzet egysége, mint nevelési feladat, a M. Gyermektanulmányi és Gyakorlati Nevelésügyi Társaság előadásai sorában: 10. Az emberekkel bánás lélektani alapja, 2 óra a Mérnöki Továbbképző Intézetben; 11. Gróf Teleki Pál, az erdélyi ember; arcképének leleplezésekor az Erdélyi Férfiak Egyesületében. III. Szerkesztette a József Nádor Műegyetem 1941/42. évi Évkönyvét. Dr. Fülei-Szánló Endre ny. r. tanár: 1. „A korlátolt felelősségű társaság" (Kft.) címmel előadást tartott a soproni nyári egyetem tanfolyamán. 2. „A forgalmi élet jogügyletei” címmel előadást tartott az Idegen- forgalmi Tanfolyamon. 3. Bevezető cikket írt „A finn lelkiség, mint nemzetfenntartó tényező” címen a Finn-Magyar Társaság által kiadott „Finnmagyar kapcsolatok" c. munkába. 4. A m. kir. vallás- és közoktasásügyi minisztérium újabb tantervi kívánalmainak megfelelően átdolgozta és kiegészítette a kereskedelmi középiskolában bevezetett jogi tankönyvének kereskedelmi és váltójogi tananyagát. A tankönyvet átdolgozott és kiegészített alakjában a VKM ismét engedélyezte a kereskedelmi középiskola számára. 5. Közreműködött a m. kir. iparügyi minisztériumban a kartel- bizottságnak a kartel törvény revízióját előkészítő tárgyalásain. Dr. Huszár Géza ny. r. tanár: 1. A Magyar Biztosítástudományi Szemle főszerkesztője volt. 2. Ugyané folyóiratban megjelent „A Baily- formula racionális megfelelője” c. értekezése. 3. A Magyar Biztosítástudományi Társulat képviseletében folytatott németországi útja alkalmával a lipcsei egyetemen előadást tartott „Die technisch richtige Bewertung der zur Deckung von Prämienreserven dienenden Immobilien” címen. 4. Sajtó alá rendezte az Első Magyar Általános Biztosító Társaság és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület kiadványaként Fáy András „Adatok Magyarország bővebb ismertetésére” című 1854-ben megjeleni, „népesség- tan”-nal és biztosítással foglalkozó és az első magyar halandósági táblázatot tartalmazó könyvének új kiadását. Dr. báró Villani Lajos ny. r. tanár: A magyar kormány megbízásából 1942. nov. l étől vezette a római Magyar Kultúrintézetet. Megjelent az Olasz irodalom című munkája a Dr. Vájná és Bokor cég kiadásában. A Tükör c. folyóiratban Lorenzo Magnifico címen írt cikket. Előadást tartott a Magyar Rádióban az „Olaszok szerepe Amerika felfedezésében” címmel. A tél folyamán az olasz rádióban 2 előadást tartott. Az egyiket olasz nyelven Deák Ferencről és a kiegyezésről, a másikat magyar nyelven az Olasz kir. Akadémiáról, s az újonnan kinevezett 2 akadémikusról. Előadást tartott Rómában a Külföldi Egyetemi Hallgatók Egyesületében