M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943
Második rész - Ünnepélyek, jelentések
165 miatt is. Az elmúlt évtizedek alkotómunkájából kitörölhetetlen az ő nevük. A magyar mérnöki kar hőskora azonban valójában csak most érkezett el. A világ technikai haladása egyre nagyobb feladatokat ró a műszaki emberre, a mérnökre. Az ipari termelés rohamléptekkel halad előre és a mezőgazdaság techni kai újjászervezése legsürgősebb feladataink közé tartozik. A magyar útak a mérnöki agyvelő terveire és a mérnökök által irányított építőmunkára várnak. Az öntözés, az energiagazdálkodás mind mérnöki feladat. Üjabban a vegyészet is egyre jobban az ember elemi szükségleteinek szolgálatában áll, s ez a tény a vegyészmérnökök jelentőségét és szerepét úgyszólván napról-napra emeli. A mérnöki munka sokoldalú jelentőségének rövid ismertetésében utoljára hagytam azt a kérdést, amely a kultusz- miniszterhez talán a legközelebb áll: a magyar építészet kérdését. A múlt század végén és a századforduló elején különös zűrzavar és zagyvaság költözött építőstílusunkba. Épületeink legnagyobb része nem a magyar ízlést szolgálja, pedig minden intézményünknek, szellemi műveinknek és anyagi építményeinknek egyaránt a magyar lelket kell sugározniok s a magyar ízlést kell árasztaniok. Másként az új nemzedéktől tiszta nemzeti öntudatot nem várhatunk. Építőmérnökeink újabban igen sokat tettek a magyar ízlés építészeti honfoglalásáért. Arra kérem őket, ne álljanak meg ezen az úton. Az alapkőletétel alkalmából azt szeretném, hogy a Hungária Mérnökifjóság Háza olyan mérnököket indítson az életbe, akik magukkal viszik a tudást, amellyel már elődeik is becsületet szereztek a magyar névnek és tovább ápolják azt a szellemet, amely minden igaz és tiszta munka elvégzéséhez okvetlenül szükséges. Ez után az alapító okmány aláírására került a sor. A díszes kivitelű okmányt elsőnek József királyi herceg írta alá, majd Szinyei Merse Jenő dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, Bornemisza Géza iparügyi miniszter. Mihailich Győző dr. Rector Magnificus, Stachó Tibor dr. magister és Neráth Vilmos primus névaláírása következett.