M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása

459 annak soproni alosztálya. Az együttműködésnek első gyümöl- cseképen az anyaegyesület már rendelkezésre bocsátott egy vöcsök-rendszerű vitorlázó gépet, és további támogatását helyezte kilátásba. A kari Segítőegylet hű sáfárja ebben a tanévben is Széki János ny. r. tanár volt, míg hallgatóink diákjóléti ügyeit önzetlen munkával és szeretettel Solt Béla ny. r. tanár volt szíves elvégezni. Őszinte köszönet illeti mindnyájukat. Éppen így hálával emlékezem meg, az Orvosi Rendelő Intézet vezetőiről, Tóth József dr. és Bognár Tibor dr. orvos urakról, akik áldozatkészséggel ügyeltek hallgatóink testi épsége felett. Éppenígy hálával tartozunk Várhelyi Lajos dr. orvos úrnak, aki előbbieket katonai szolgálatúk alatt helyet­tesíteni szíves volt. Külön büszkeséggel kell kiemelnem ifjúságunknak és az egész kari ifjúságot összefoglaló Bánya-, Kohó- és Erdőmér­nökhallgatók Ifjúsági Körének, elnökségének és minden tagjá­nak az elmúlt tanévben tanúsított viselkedését; a régi tradi- ciók megőrzése és átörökítése mellett szép sikerrel igyekezett minden tagjában a. magyar öntudatot, a komoly hazafias gon­dolkodást és érzést megerősíteni, testületi megmozdulásaiban mindenkor komoly méltóságteljes tartózkodást és fegyelmezett­séget tanúsított. Kérem az ifjúságot, hogy ezt a szellemet ápolják továbbra is és plántálják be most ide került ifjú baj- társaikba is! . Hallgatóinkra vonatkozólag röviden csak a következő ada­tokat ismertetem, a bővebb jelentés Műegyetemünk Évkönyvé­ben található. Karunkra az T941/42. tanévre beiratkozott az első félévre 134 bánya-, 94 kohó-, 279 erdőmórnök, összesen 508 hallgató; a második félévére 118 bánya-, 86 kohó-, 261 erdőmérnök, összesen 465 hallgató. Éhben a létszámban nem foglaltatnak benne a nyári rend­kívüli félév hallgatói. A hallgatók közül: teljes háromnegyed fél egynegyed tandíjkedvezményben részesült I. félév ......... 86 56 158 92 hallgató, I I. félév ......... 79 55 143 85 hallgató.

Next

/
Thumbnails
Contents